Hírek

2009.01.21. 16:38

Százezer ember veszítheti el az állását idén

Még az idén további 50-100 ezer munkahely szűnhet meg a gazdasági válság hatására – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egyik hazai napilapnak adott interjújában.

H. M.

Az elmúlt évtizedek legnehezebb krízise áll előttünk – tette hozzá a kormányfő. Szakértői becslések szerint eddig mintegy húszezer munkavállalónak kötöttek útilaput a talpára Magyarországon, főként az autó- és az elektronikai iparban.

Januárban bejelentett elbocsátások:

elektronikai ipar:

Elcoteq – 1150

textilipar:

Berwin Ruhagyár – 400

autóipar:

Bosch – 250

elektronikai ipar:

Plati Hungary – 157

szórakoztatóipar:

Universal – 52

pénzügyi szektor:

Merkantil Bank – 50

Forrás: Europress-gyűjtésA munkaerő-piaci mélyrepülés ráadásul hosszú ideig eltarthat, Fekete Árpád szakértő szerint legalábbis nem érdemes a gyors kilábalásban reménykedni, a világgazdaság mélyrepülése ugyanis akár egy-két évig is elhúzódhat, és ez természetesen a magyar gazdaságra is rendkívül negatívan fog hatni. „Könnyen valósággá válhat hát a kormány által beharangozott, százezres elbocsátás” – tette hozzá a munkaerő-piaci szakértő.

Kevésbé borúlátó Horváth Tamás munkaerő-piaci szakértő, aki szerint felesleges az ördögöt a falra festeni, hiszen a leépített dolgozóknak mindössze harminc-negyven százaléka válik általában munkanélkülivé, sokan ugyanis nyugdíjba mennek, vagy máshol helyezkednek el. Horváth szerint ráadásul jellemzően azok a cégek építik le munkaerő-állományukat, amelyek egyébként is pénzügyi nehézséggel küzdenek. A válság valójában nekik csak indok arra, hogy a dolgozók elbocsátásával némi pénzt spóroljanak meg – állítja a szakértő. Horváth Tamás meglátása szerint a válság még akár a magyar gazdaság javát is szolgálhatja, hiszen kiszűri az „életképtelen” cégeket a piaci körforgásból.

H. M. Januárban bejelentett elbocsátások: elektronikai ipar: Elcoteq – 1150

textilipar: Berwin Ruhagyár – 400

autóipar: Bosch. – 250

elektronikai ipar: Plati Hungary – 157

szórakoztatóipar: Universal – 52

pénzügyi szektor: Merkantil Bank – 50

Forrás: Europress-gyűjtés Gyurcsány Ferenc -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!