Hírek

2009.01.07. 14:59

Utcai rablók Sárospatakon

Egy óra leforgása alatt két nőt támadott meg és rabolt ki még kedden este három férfi Sárospatakon. Az elkövetőket rövid időn belül elfogták.

mti

A sárospataki rendőrkapitányság ügyeletére kedden este hét óra után érkezett az első bejelentés, amely szerint a városban megtámadtak egy 48 éves nőt. A sértett munkából tartott haza, amikor egy temető kapuja előtt három férfi támadta meg és rabolta ki. Elvették a táskáját a benne lévő néhány ezer forinttal, majd elmenekültek – mondta el szerdán Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.

A második bejelentés este nyolc óra után érkezett a kapitányságra. Eszerint egy 52 éves nőt a település egyik középiskolája előtt támadtak meg, amikor szintén munkából igyekezett haza. Tőle mobiltelefont, személyes iratokat és több ezer forint készpénzt vett el erőszakkal három fiatalember, aki a zsákmánnyal együtt elmenekült a helyszínről.

A sértettek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A rendőrség egy parkolóban fogta el a három sárospataki fiatalembert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik