Hírek

2009.02.16. 09:38

Birtokháborítási végzéssel rakták ki a ZF-ből az őrző-védőket

Vasárnap este 8 órára megoldódott a ZF Hungária területén pénteken keletkezett probléma: Eger aljegyzője azonnal végrehajtható határozatot kézbesített az Őrmester Vagyonvédelmi Zrt. gyár területén tartózkodó vezetőinek.

heol.hu

Miközben a ZF Hungária jármű-hajtástechnológiai cég telephelyén 19 órakor tárgyalások kezdődtek a két cég vezetése és ügyvédeik között, megérkezett a gyárba dr. Vincze István aljegyző, valamint a jogi és a hatósági irodák vezetői. Később csatlakozott hozzájuk Habis László, a város polgármestere is.

A városházi küldöttséggel rendőrjárőrök is jöttek, mint később kiderült azért, hogy az Őrmester Vagyonvédelmi Zrt. vezérigazgatójának a helyszínen kézbesített és azonnal végrehajtható határozat teljesítését - mi szerint el kell hagyniuk a gyár területét - biztosítsák. A tárgyalóteremben azonnal feszültség keletkezett azt követően, hogy az Őrmester képviselői átvették a borítékot, felbontották és beleolvastak. Mészáros Zsolt vezérigazgató ott a helyszínen közölte, hogy nem vette át az aljegyzői iratot. Ő és társai azonnal el is hagyták a termet. Később, egy dr. Ulrich Dillertől, a ZF elnök-igazgatójától származó írásos felszólítást követeltek a cég távozására, majd végül átadták a szolgálati helyüket a ZF alkalmazottainak.

Mészáros Zsolt röviden annyit mondott a HEOL kérdésére, hogy őket a tárgyalás ürügyével csapdába csalták, majd egy olyan határozatot akartak kézbesíteni, amilyet ő még nem is látott. Azt is hozzátette, hogy minden jogi eszközzel élni fognak az ügyben.

Dr. Ulrich Diller rögtönzött sajtótájékoztatóján közölte: megnyugvással vette tudomásul, hogy helyreállt a jogbiztonság a polgármesteri hivatal birtokvédelmi határozatának, valamint a rendőri közreműködésnek köszönhetően. Azt azért megjegyezte, hogy továbbra is érthetetlennek tartja, hogy a rendőrök pénteken miért nem távolították el az idegeneket a magántulajdonú cég területéről. Erről írásos indoklást is fog kérni a rendőri vezetéstől.

A ZF-vezér bejelentette, hogy holnap ugyan nem tud beindulni a termelés, de keddtől már folyhat a munka. A válság időszakában is gondoskodni fognak arról, hogy semmilyen anyagi hátrány ne érje azokat a dolgozóikat, akik erről az egész herce-hurcáról nem tehetnek. Dolgozóik meg fogják kapni járandóságukat.

Dr. Vincze István aljegyző elmondta: pénteken érkezett a hivatalhoz a birtokvédelmi kérelem. Az azonnal végrehajtható határozat a vasárnap késő délutáni órákra született meg. Szerinte két okból lehetett kirakni az őrző-védő társaságot: lakásháborítási és birtokháborítási okból. Előbbire a rendőrség a jogosult, utóbbira a polgármesteri hivatal. Ez utóbbi történt meg most, a határozat végrehajtásának rendőri biztosításával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!