Hírek

2009.03.09. 14:26

Válságkalauz Gyurcsányéktól

A kormány március 9-től közel egymillió példányban Válságkalauz című ingyenes kiadványsorozat terjesztését kezdi meg - derült ki a kormányszóvivő tájékoztatón hétfőn.

MTI

Budai Bernadett kormányszóvivő elmondta: a füzetek, amelyek hetente jelennek majd meg, négy témakört dolgoznak fel: a munka, a vállalkozások, a tudatos vásárlás és a családi költségvetés kérdéskörét; ez utóbbi alapvetően a hitelekkel és a megtakarításokkal foglalkozik. A szóvivő közlése szerint a kiadványok áttekinthető módon, érthető, egyszerű nyelvezetet használva ismertetik az igénybe vehető támogatásokat, e mellett tanácsokat adnak a nehéz helyzetben lévőknek, illetve megoldási javaslatokat tesznek a válság hatásainak mérséklésére. Az ingyenes kiadványokhoz többek között a frekventált hivatalokban, az APEH ügyfélszolgálati irodáiban, a postákon vagy a lottózókban lehet hozzájutni - közölte Budai Bernadett.

A kormányszóvivő kiemelte: az elsőként megjelenő, a munka témakörrel foglalkozó füzet a foglalkoztatási szolgálatoknál is hozzáférhető lesz, ebből a kiadványból többek között meg lehet majd tudni, hogy milyen támogatások állnak az álláskeresők rendelkezésére, milyen lehetőségek vannak a csökkentett munkaidőben való foglalkoztatásra, és lesznek benne információk a START programokról, valamint a közfoglalkoztatásról is. A kiadványt a közbeszerzésen nyertes Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. gyártja - mondta Budai Bernadett. Hozzátette: az első rész nyomdai költsége bruttó 18,8 millió forint, ami 916 ezer példány előállítását teszi lehetővé, így egy füzet előállítása 20 forintba kerül.

A szóvivő kiemelte, hogy a kiadvány hivatalokba való eljuttatásának nincs külön költsége, ahogyan tartalma összeállításának sem, mert abban kormányzati szakemberek működtek közre. Budai Bernadett emlékeztetett, hogy a kormány közel egy hónapja indította el a kormányszóvivő.hu honlap folyamatosan frissülő www.valsagkalauz.hu aloldalát, amelyet februárban mintegy 66 ezren, márciusban már eddig csaknem 23 ezren kerestek fel. Kiemelte: e honlapon is hozzáférhető a Válságkalauz kiadvány, de a 189-es telefonszámon is lehet a témákról érdeklődni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!