Hírek

2009.04.02. 16:28

147 milliárd forint hiányzik a kasszából

Az adóhatóság az első negyedévben 59,7 ezer ellenőrzést fejezett be, ezek nyomán 147 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg, és 73 milliárd forint szankciót szabott ki

MTI Eco

A tavalyi első negyedévben 118 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg az adórevizorok, ami miatt 56 milliárd forint büntetést róttak ki. Szikora János, az APEH elnöke elmondta: a részletfizetésre, halasztott fizetésekre vonatkozó kérelmek számában még nem érződik a gazdasági válság hatása. A társasági adóelőleg csökkentését a 2008 első félévi 16 milliárd forint után az idén 13 milliárd forint összegben kérték az adózók.

Az újonnan alakult vállalkozások közül az első negyedévben 3.290 vállalkozás preventív ellenőrzése fejeződött be, ebből 261 esetben az adószám felfüggesztésével - ismertette Varga Lászlóné elnökhelyettes.

Az áfa-minimalizálás feltárására indult vizsgálatok közül 1.362 zárult le, átlagosan 44 millió forint megállapítással. A behajtási intézkedések nyomán 62 milliárd forint hátralék folyt be.

Az APEH a tavalyi több mint 144 ezerrel szemben az idén március 27-ig közel 170 ezer végrehajtást indított, ennek 88 százalékát adó-, járulék- és illetéktartozás behajtására, a többit külső szervek megkeresése alapján.

Az APEH által - saját és külső szervek ügyében - kibocsátott inkasszók összege március 27-ig 525,84 milliárd forint volt, 27 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A jövedelem-letiltások összege 17,79 milliárd forintot tett ki, 11 százalékkal emelkedett. Az ingóvégrehajtások összege 14 százalékkal, mintegy 7,25 milliárd forintra mérséklődött, míg az ingatlan végrehajtásoké 21 százalékkal, közel 3 milliárd forintra nőtt. A felsorolt végrehajtási intézkedések értéke összességében 553,8 milliárd forintot tett ki, 25,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Március 27-ig 695 elektronikus árverés zárult le. Összesen 481,8 millió forint becsértékű ingóságot és ingatlant árvereztek el, amiből 338 millió forint folyt be, a becsérték 70,2 százaléka. Az árverések közel háromnegyedén (502) ingóságokat értékesítettek, a bevétel 87 százaléka (295 millió forint) abból származik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!