Hírek

2009.04.15. 19:19

Az SZDSZ az új médiaszabályozást lehetetlenítette el a Fidesz szerint

A Fidesz nem támogatja a médiatörvény-tervezet benyújtását - közölte Cser-Palkovics András, a párt országgyűlési képviselője és szakpolitikusa szerdán az MTI-vel.

MTI

Mint írta, a néha indokolatlanul elhúzódó, másfél éves tárgyalások eredményeképpen létrejött tervezet - miközben számos területen komoly előrelépést jelentene - sok tekintetben olyan kompromisszumokat tartalmaz, amelyek nem lenne képes biztosítani azt az áttörést, amelyre "a mostani médiaszabályozási káoszban szükség lenne". Cser-Palkovics András álláspontja szerint egy majdani új médiatörvényben határozottabban kell ugyanis megjelennie a kiskorúak és a fiatalkorúak védelmének, a közszolgálati rendszer erősítésének, az átlátható finanszírozásnak, valamint a monopóliumok helyett a valódi verseny kialakulása iránti igénynek. Közleményében hangsúlyozza, hogy ezen területek nem megfelelő mélységű szabályozása miatt nem támogatja a Fidesz a törvényjavaslat benyújtását.

Ellehetetlenítette a médiaszabályozásról szóló tárgyalások eredményes lezárását az SZDSZ, valamint az MDF váratlan kihátrálása is - jegyezte meg; hozzátéve, hogy emellett az SZDSZ váratlanul az országos nagypolitika színterére is emelte a témát, pártpolitikát csinálva az addig szakpolitikai ügyként kezelt kérdésből. "Ezzel az SZDSZ nem csupán az új médiaszabályozás sikerességét lehetetlenítette el, hanem veszélyezteti a digitális átállás sikerességét is" - zárul Cser-Palkovics András közleménye. A médiatörvény-tervezetet ötpárti munkacsoportban dolgozták ki, de a közelmúltban már csak az MSZP, a Fidesz és a KDNP támogatta. A tervezet első változatát tavaly novemberben, a másodikat karácsony előtt egy nappal, a harmadikat pedig február elején tették közzé.

A másodikban már nem szerepel a sajtóban és számos publicisztikában bírált, a köznyelvben csak "médiarendőrségként" említett elképzelés, amely szerint a médiahatóság "bármely helyszínt átkutathat, oda önhatalmúlag, a tulajdonos (birtokos), illetve az ott tartózkodó személyek akarata ellenére is beléphet, e célból lezárt területet, épületet, helyiséget felnyithat". Kikerült az anyagból az a kitétel is, amely szerint tevékenysége vagy mulasztása miatt háromhavi bérének megfelelő összeggel büntethető a felelős szerkesztő. A legfrissebb változatba - szemben a korábbi verziókkal - a javaslattevők visszaemelték a társadalmi véleményezés intézményét; a felállítani tervezett Közszolgálati Tanács nézői-hallgatói panelt működtetne, amely véleményezőként közreműködne a közszolgálati stratégia kidolgozásában. A tervezetben megmaradt ugyan az újdonságként behozott nyolcéves korhatár-besorolás, de - eltérően az előző változattól - nem szabnák meg, hogy az ilyen műsor mikor kerülhet adásba. Finomítottak a meghatározó véleményformáló képességű műsorszolgáltatók definícióján is.

Múlt szerdán Jánosi György, a munkacsoport MSZP-s vezetője az MTI-nek arról beszélt: hajtottak végre módosításokat az anyagon a legutóbb publikált változathoz képest. A lényegesebb újdonságok között említette, hogy a legutóbb publikált szöveghez képest a médiatestületeknek a paritás jegyében nem öt, hanem hat tagjuk lenne, akik saját soraikból választanak elnököt, alelnököt. A létszámbővülés miatt a javaslat kidolgozói a korábban tervezetthez képest csökkentenék a tagok juttatásait. Néhány nappal később Sarkady Ildikó médiajogász, volt audiovizuális kormánybiztos az MTI-nek úgy nyilatkozott, nem reménytelen az új médiatörvény elfogadása, de számos ponton módosítani kell a munkaanyagot.

"Meg kell teremteni a jogszabály belső arányait, minden részének kidolgozottságát egy szintre kell hozni" - mondta. Megjegyezte, hogy az ötpárti tervezet alig egyharmada foglalkozik tartalmi kérdésekkel, a fennmaradó "vízfej" a hatósági, intézményrendszeri és felügyeleti kérdéseket szabályozza, "eleve megszabva a további munka kereteit" és a részletes szabályozás felé mutatva irányt. Sarkady Ildikó egyebek mellett kifogásolta, hogy az anyagból teljesen hiányzik a digitális átállás utáni időszak médiapiacának kezelése, de megemlítette azt is: számos olyan fogalom került az anyagba, amelyet más területekről emeltek át, de itt nem igazán van helyük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!