Hírek

2009.04.10. 15:53

Két rablást is elkövetett Magyarországon egy szlovák férfi

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a szlovákiai férfit, aki a gyanú szerint két fegyveres rablást követett el tavaly ősszel Nógrád megyében.

BAMA

 A gyanúsítottat idén januárban fogták el a szlovák rendőrök az ellene kiadott európai elfogatóparancs alapján, majd tegnap átadták a magyar hatóságoknak.

Tavaly október 27-én kora délután egy salgótarjáni gyermekruházati boltban történt fegyveres rablás, két nappal később pedig az ipolytarnóci vegyesboltot próbálta kirabolni egy fegyveres férfi. A támadó azonban nem járt nagy sikerrel: a salgótarjáni üzletben összesen tízezer forintot zsákmányolt, a másik helyszínről pedig egyetlen fillér nélkül kényszerült elmenekülni.

Az alkalmazott ugyanis - arra hivatkozva, hogy a pénzt az üzlettér mögötti helyiségben tartják -, elindult a bolt hátulja felé majd a hátsó kijáraton kiszaladva és segítségért kiabált. Az elkövető ennek hatására kifutott az üzletből, és egy személyautóval elhajtott Szlovákia irányába.

A Nógrád megyei rendőrség mindkét ügyben fegyveres rablás miatt indított nyomozást, ám már hamar felmerült a gyanú, hogy a két eset elkövetője azonos lehet. Rövid időn belül azonosították is a feltételezett elkövetőt, egy fülekkovácsi lakhelyű 38 éves szlovák állampolgárt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!