Hírek

2009.05.28. 07:19

Vitányi Iván: ha mi visszakerülünk az imádott hatalomba

Hazugságra épülő jóléti állam jött létre, a hazugsággal pedig egyetlen kormány sem nézett még érdemben szembe - véli Vitányi Iván.

Népszabadság

Arra a kérdésre, hogy mi vezethetett el az ország és az MSZP jelenlegi állapotához, a szocialista politikus a Népszabadságnak ezt mondta: Egyszerre két nagy kérdéssel kell szembenéznünk: a világgazdaság és a magyar társadalom válságával. A politikai elit és a társadalom jelentős része most úgy viselkedik, mintha mindez pusztán a Gyurcsány-kormány hibája volna. Mindkét válság egyetemes és súlyos. A miénk azon a lényegi eltérésen alapul, ami a nyugati és a kelet-közép-európai fejlődést megkülönböztette. A nyugati világ a múlt század második felében világtörténelmi fordulatot hajtott végre, elérte a jóléti állam szintjét, majd továbbhaladt az öngondoskodó társadalom felé. Nálunk azonban (a Bibó István-féle "zsákutcás fejlődés" következtében) egy hazugságra épült jóléti állam jött létre. A kádári vezetés - tartva a forradalomtól és a társadalom ítéletétől, nem a gazdasági és társadalmi mechanizmusok modernizálása, hanem a széles körű eladósodás árán egy sajátos, "koraszülött" és félresiklott jóléti államot hozott létre. A társadalom pedig beleült ennek langyos vizébe, boldogan vette tudomásul, hogy mennyi mindent kapott: az ingyenes orvosi ellátástól, az olcsó lakásbérlettől az adómentességig és a teljes foglalkoztatásig. Nem lehet csodálni, hogy hozzászokott a mucsaji luxushoz. Amikor 1937-ben gyermekként beteg voltam és édesapám kihívta az orvost - a vizsgálat végén kifizette neki a kért öt pengőt. Senki sem érzett szégyent, senki sem kiáltott népszavazásért, ez volt a világ legtermészetesebb dolga. Kádár idején mindenki úgy érezte: jár neki az ingyenes orvosi kezelés - de közben lerótta a hálapénzt. Ez a helyzet nagyon hasonlít a feudalizmushoz.

A Gyurcsány-kormány nagyot lépett előre abban, hogy kijussunk az ördögi körből - mondta Vitányi. Először csökkent a költségvetési hiány az Európai Unióban elfogadott mértékre. Reformok sora indult meg, olyan mértékben és erővel, amit eddig egyetlen kormány sem tett meg. Megnyílt a kilábalás és a fejlődés lehetősége. Ekkor jött a világgazdasági válság, amely a magyar válságot még súlyosabbá, megoldását még halaszthatatlanabbá tette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!