Hírek

2009.06.27. 19:28

Fuzáriummal szennyezett lisztet vont be a hatóság egy bajai cégtől

Egy bajai székhelyű cég két, különböző fogyaszthatósági idejű egy kilogrammos durumlisztjét bevonták, mert a készítményekben a fuzáriumgomba egyik toxinját találták az élelmiszerbiztonsági vizsgálatok során - közölte Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára szombaton az MTI-vel.

MTI Eco

Elmondta: a visszavont termékek gyártója a Diamant Malom International Kft. (Baja, Dózsa György út 61-63.). Az egyik liszt fogyaszthatósági ideje 2009.12.15., a másiké pedig 2009.11.28. A cég minden olyan termékét, amelyet ebből az alapanyagból készítettek, visszahívta a hatóság - tette hozzá.

Süth Miklós elmondta: aki ilyen terméket vásárolt, és még nem használta fel, vigye vissza a vásárlás helyére, ahol ezeket a termékeket kötelesek visszavenni. A termékek bárhol lehetnek az országban, mert a gyártó nagykereskedőknek is forgalmazott. A fuzáriumgomba egyik, a termékekben most fellelt toxinjának, a donnak (dezoxinivalenolnak) a fogyasztása csak nagy mennyiségben okoz gondot - hányást, hasmenést -, azonban a toxin hő (sütés-főzés) hatására elbomlik.

Az eset kapcsán Süth Miklós elmondta: egy vállalkozó saját vizsgálata alapján jelentette a hatóságoknak, hogy az egyik, általa felhasznált liszt alapanyaga szennyezett. A don határértéke 750 mikrogramm/kilogramm, de ez már egy százszoros biztonsági érték.

Egy átlagos, 60 kilós embernek - ahogy Süth Miklós fogalmazott - egyszerre "nagyon-nagyon sokat" kellene a szennyezett ételből ennie ahhoz, hogy a tünetek jelentkezzenek.

Hozzátette: a háziorvosok eddig nem jeleztek ilyen típusú, hányással, hasmenéssel járó betegeket. Az országos főállatorvos hozzátette: meg kell állapítani, hogy a gyártót terheli-e felelősség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!