Hírek

2009.07.27. 13:30

Az MSZP szerint mindennél nyilvánvalóbb jelét adta érzéketlenségének a Fidesz elnöke; miközben a világ és Magyarország súlyos válságot él át, Orbán Viktor Mexikóban, a tengerparton próbálja elviselni a válság hatásait

MTI

Orbán Viktor megbukott szolidaritásból, felelősségérzetből és önmegtartóztatásból - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője. Nyakó István elmondta, azt, hogy a Fidesz elnökének milyen fogalmai vannak a szolidaritásról, megtudhattuk abból, ahogyan a nehéz helyzetbe került családok megsegítését szolgáló kríziskezelő alapot támadta.

"Egyenesen büszke arra, hogy ő nem veszi ki a részét ezen családok támogatásából, és erre buzdított másokat is" - fogalmazott. A képviselő úgy vélte, "a trópusi dőzsölés" a legvisszafogottabb számítások szerint is közel egymillió forintba kerül, közben egy átlagos magyar kereső egy évig él ennyi pénzből.

Az MSZP szóvivője azt mondta, az emberek joggal kíváncsiak arra, hogy az ő adójukból mennyit költ utazásra a pártelnök. Utalt arra, hogy Orbán Viktor "fő legális pénzkereseti forrása" országgyűlési képviselői tiszteletdíja, elnökként a Fidesztől kap fizetést, a Fidesz pedig parlamenti pártként jelentős részben közpénzekből tartja fenn magát.

Nyakó István szerint a Fidesz igyekezett titkolni az utazást, és még most is próbálják menteni a menthetetlent: egy titokzatos "amigóról" beszélnek, aki meghívta saját házába Orbán Viktort és feleségét. A szóvivő elmondta, kiderült az is, hogy a Fidesz elnöke  Mexikóban írta a Magyar Nemzetben hétvégén megjelent cikkét.

"Tengerparton, pálmafák árnyékában nyilván nagyon élesen látja a  magyar valóságot, és mélyen átérzi a magyar polgárok helyzetét" -  fogalmazott.

A Blikk című napilap hétfőn azt írta, kéthetes nyaralásra Mexikóba utazott a Fidesz elnöke és felesége, akik egy barátjuknál szálltak meg. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a lapnak azt mondta, Orbánék a családi kasszából fizetik a nyaralást.

Hozzátette: Mexikóban írta meg Orbán Viktor azt a cikket, amely a hét végén jelent meg a Magyar Nemzetben. Napi kapcsolatban vagyunk, én tájékoztatom a fontosabb belpolitikai eseményekről - közölte Szijjártó Péter a Blikk-kel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!