2009.07.23. 20:01
Íme a felvételi ponthatárok!
Eljött a nyár legizgalmasabb pillanata minden továbbtanulni szándékozó diák számára. Ma kiderül, kit hova vettek fel.
Íme a felvételi ponthatárok. Sok sikert kívánunk mindenkinek!
A ponthatárok 2009. július 24-i megállapítását követően az Oktatási Hivatal valamennyi jelentkezőnek ún. besorolási döntést küld arról, hogy az egyes jelentkezési helyeken hány pontot ért el, mennyi ott a ponthatár és besorolást nyert-e valamelyik jelentkezésére, és ha igen, melyikre.
A felsőoktatási intézményekbe való bejutáshoz idén sem kellett sehol sem a maximális 480 pontot elérni. A legmagasabb pontszám 469 volt, ennyivel juthattak be a hallgatók a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakára, a második legmagasabb pontszámmal, 462-vel a Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakára lehetett bekerülni .
Azok a jelentkezők, akik jelentkezési lapjukon mobiltelefonszámukkal és hozzájárulásukkal erre engedélyt adtak, még csütörtökön sms-ben is értesítést kapnak. A ponthatárokat este 8 órakor hirdették ki, a felvi.hu-n olvasható teljes listát azonban tíz perccel ezután már nem lehetett letölteni a túlterheltség miatt.
Egyazon felvételi eljárásban a jelentkező csak egy helyre sorolható be. A felvételről szóló határozatot és a beiratkozással kapcsolatos információkat az az egyetem, főiskola küldi meg, ahova besorolást nyert a jelentkező.
A ponthatárok megállapításáig hátra lévő időben a jelentkezők a www.felvi.hu weboldalon lévő személyes oldalukon megtekinthetik részpontszámaikat (pl. tanulmányi, érettségi és többletpontokat), illetve az azokból jelentkezésenként kiszámolt - a felvételiző számára legkedvezőbb - felvételi összpontszámot.