Hírek

2009.07.08. 08:53

Lendvai: nem volt gyurcsányozás

Az MSZP versenyt fut az idővel, a következő választásokig kell megmutatnia az állampolgároknak megújuló programját és törekvéseit - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke az MTI-nek adott interjúban; a politikus szerint a múlt szombati kongresszus egyik tanulsága, hogy a párt "törésállónak" bizonyult.

MTI

"Versenyfutásban vagyunk az idővel" - válaszolta Lendvai Ildikó arra kérdésre, hogy a következő választásokig lesz-e elég  ideje a szocialista pártnak, hogy megmutassa arcát. 

Hozzátette: ha arcot, értékeket és választóbázist akarnának  cserélni, akkor persze ez az idő arra nem volna elég. De - mint  hangsúlyozta - most nem erről van szó, az MSZP nem pálfordulásra  készül, hanem inkább arra, hogy szorosabbá tegye a párt hagyományos  bázisával való kapcsolatot és eddigi törekvéseit kiegészítse új  karakterelemekkel. Erre reményei szerint elég az idő.

Lendvai Ildikó szerint a politikai menetrenddel kapcsolatos  kérdéseket lezárta a kongresszus. Mint mondta, attól a kongresszus  előtt sem félt, hogy pártszakadás lesz. 



"Biztos, hogy nem azon a sínen haladt a kongresszus, amitől az  aggodalmaskodók féltettek minket. Ezt a vakvágányt elkerültük, hiába  jósolták sokan, hogy itt majd megoldhatatlan konfliktusok robbantják  az MSZP-t. Nem ez történt, törésállónak bizonyult a szervezet, a  kohézió erősebb volt a vitáknál" - vélekedett.

A pártelnök megismételte: az MSZP kitart a Bajnai-kormány  mellett jövő tavaszig.

A kongresszusi vitát összegezve a politikus elmondta, két rossz  végletet sikerült elkerülni: nem dobták ki az elmúlt hét év  reformteljesítményét, progresszív törekvéseit a kosárból. Pedig néha  félni lehetett attól, hogy "akkorát fordulunk balra, hogy a nagy  sürgés-forgás közepette kiesik a szekérből az elmúlt hét év  modernizációs teljesítménye" - fogalmazott. 

Lendvai Ildikó a másik végletként említette azt a véleményt,  hogy az MSZP-nek nincs mit gondolkodnia a modern baloldaliság új  útjain, hiszen az elmúlt hét évben minden rendben volt, legfeljebb  csak rosszul kommunikáltak.

Elmondta, az első álláspont szerint az MSZP neoliberális tévúton  járt, amiről vissza kell térni valamilyen ódivatúbb pártfazonhoz.  Hozzátette: szerencsére a kongresszuson kiderült, hogy senki sem egy  osztogatós, populista baloldali pártot képzelt el; és egyetértés  volt abban is, egy baloldali pártnak nemcsak az a feladata, hogy az  elosztásra koncentráljon, hanem hogy a fejlődés motorja legyen.

Megjegyezte, abban is egyetértettek, hogy nemcsak kommunikációs  problémák miatt csökkent alacsony szintre a támogatottságuk. A  pártelnök elmondta: nem sikerült szövetségeseket találni, így  túlságosan csak felülről diktált volt a reformpolitika. 

Az ország jó irányban haladt, infrastruktúrája, úthálózata,  intézményvilága modernizálódott, de a végrehajtási hibák, a gyakori  kapkodás miatt sokak szemében sérült a mindennapok biztonsága,  kiszámíthatósága - tette hozzá.

Gyurcsányozás nem volt se pro, se kontra - válaszolta Lendvai  Ildikó arra a kérdésre, hogy a kongresszuson lezárták-e a  Gyurcsány-korszakot. Mint fogalmazott: nem személyekről volt szó,  hanem a közös teljesítményről. Nem keresett senki személyes  felelőst, és személyes dicsőséget sem, ez ízléstelen is lett volna -  tette hozzá. 


 
Arra a kérdésre, hogy a párt országos választási bizottsága  (ovb) várhatóan az általa javasolt öt emberrel egészül-e ki, Lendvai  Ildikó közölte, az elnökség javaslatai nem véletlenszerűek voltak,  két elvet tartottak szem előtt a bővítésnél: az egyik, hogy  csatlakozzanak jó teljesítményű fiatalok, a másik pedig, hogy  területi alapon, a megyei elnökök és Budapest képviseletében is  érkezzenek tagok. 

Megjegyezte: az alapszabály szerint az elnökség tesz javaslatot  a bővítésre, a választmány pedig dönt arról. 

A kongresszus határozott arról is - mivel a választási  felkészülésben folyamatos munkára van szükség -, hogy ha valaki nem  akar elindulni újból az elnökségben betöltött posztjáért, attól még  tovább dolgozik az ovb-ben - közölte.

Ez a testület viseli a közös felelősséget a választásért, az  elnökség pedig a 2010 utáni időkre koncentrál, előkészíti a  következő ciklusra a párt szellemi és szervezeti infrastruktúráját -  hangsúlyozta a politikus. Kiemelte: ez az elnökség a munkáját a  választások után is folytatja, ami nagy haszna ennek a  konstrukciónak.

Személyes szerepéről szólva Lendvai Ildikó újból megerősítette,  hogy ha jelölik is pártelnöknek novemberben, nem aspirál erre a  posztra, mert szerinte az lenne célszerű, hogy ha párton belüli lesz  a kormányfőjelölt, akkor egyben ő legyen a párt első embere. 



 A jövő évi költségvetés szokásosnál korábbi, novemberre  tervezett elfogadása kapcsán a pártelnök leszögezte: a korai időpont  egyértelműen jót tesz a befektetői nyugalomnak, ahogy a jövő évi  adótörvények júniusi elfogadása is jót tett.

Arra a kérdésre, hogy az önkormányzatoktól és a MÁV-tól jövőre  elvonandó 120, illetve 40 milliárd forint elég lesz-e ahhoz, hogy a  hiánycélt tartani lehessen, az MSZP elnöke azt mondta: igen, azzal  együtt, hogy a minisztériumok kiadásain is spórolni kell. 

Lendvai Ildikó úgy vélte, kitörési pont lehet pártja számára a  múlt hétvégi kongresszuson a kormánynak feladatul szabott pozitív  ügyeken - a közbiztonság erősítésén, a közhasznú munkaalkalmak  kiszélesítésén, a bankok fogyasztóbarát magatartásának  megkövetelésén - túl az, hogy jövőre egyértelműbbé válnak a gazdaság  és a forint stabilizálásának első sikerei, és ki-ki  megtapasztalhatja, hogy a személyi jövedelemadó-változások miatt  több van a borítékban.

Ha így lesz, az MSZP nem az esélytelenek nyugalmával, hanem az  erős és komoly verseny szándékával vág neki a választásoknak -  szögezte le az MSZP elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!