Hírek

2009.10.23. 15:15

Átadták a Húsz éves a Köztársaság Díjakat

Bajnai Gordon szerint a Húsz éves a Köztársaság Díjjal kitüntetettek cselekedeteikkel előre vitték az 1989-ben alakult harmadik köztársaságot és a nemzeti cél érdekében képesek voltak összefogni. Erről a miniszterelnök a díjátadó ünnepségen beszélt pénteken a Parlamentben.

MTI

Hangsúlyozta: a kitüntetettek nem csak az 1989-es fordulatkor, hanem az elmúlt húsz évben is tettek azért, hogy a Magyar Köztársaság, a magyar demokrácia jobb és erősebb legyen.

A kitüntetést Ágh Attila filozófusnak, Chikán Attila volt miniszternek, Debreczeni József közírónak, Dornbach Alajosnak, az Országgyűlés volt alelnökének, Esterházy Péter írónak, Fábry Béla pedagógusnak, Ferge Zsuzsa szociológusnak, Göncz Árpád volt köztársasági elnöknek, Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyésznek, Jancsó Miklós filmrendezőnek, Kádár Béla közgazdásznak, Kéri László politológusnak, Kornai János közgazdásznak, Kósa Ferenc filmrendezőnek, Kósáné Kovács Magda volt EP képviselőnek, Kozma Imrének, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének, Kovács Lászlónak, az Európai Bizottság tagjának, Kupa Mihály volt miniszternek, Levendel Ádám szociológusnak, Nyers Rezső volt államminiszternek, Ormos Mária történésznek, Rajk László, illetve Tamás Gáspár Miklós filozófusnak ítélték oda.

MTI -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!