Hírek

2009.10.22. 08:03

MTV közvetítés: leálló élő adások, 20-30 éves közvetítőkocsik

Újratárgyalná a székházbérleti és üzemeltetési szerződést a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke. Az elnökség mielőbb számon kérhető, felelős elnököt akar a köztévé élére. Január 29-re írták ki a legújabb elnöki pályázatot.

Népszava

 újratárgyalná a székházbérleti és -üzemeltetési szerződést a Magyar Televízió (MTV) – ezt most az ügyvezető alelnök jelentette be. Medveczky Balázsnak ehhez a kuratóriumi elnökség felhatalmazására lenne szüksége, a testület azonban tegnapi ülésén minden olyan témát levett a napirendről, amit a közmédium irányítója terjesztett elő vagy vele kapcsolatos. Így nem tárgyaltak a felbontott Nap-kelte szerződésről sem. Bár nyíltan nem mondták ki, de vélhetően ezzel a lépéssel az alelnök tevékenysége ellen tiltakoznak - írja a Népszava.

Medveczky nem is vitatja a problémákat. Az új székház bérleti díja egy korábbi tárgyalás eredményeként 3 százalékkal csökkent ugyan, de újabb tárgyalásokra van szükség.

A székházzal kapcsolatban más gondok is vannak. Az MTV 55 ezer négyzetméteres új székházának igen drága bérlése ellenére gyakran műszaki problémákkal küzdenek a Bojtár utcában, mivel nem készültek el a stúdiókhoz tartozó technikai berendezések. Ezért az élő adásokat a székház előtt álló, 20-30 éves kocsikból adják tovább, de a közvetítés többször leállt. A pénzügyi háttér is bizonytalan, a jövő évi büdzsé tervezetében a köztelevízió központi forrásait több mint 7 milliárd forinttal csökkentenék, sőt egy módosító indítvány szerint teljes egészében elvonnák a bérleti díjra is fordítható 9,5 milliárd forintos céltámogatást.

Elkészült a jövő évi állami források jelentős csökkenésére válaszoló MTV-s intézkedéscsomag tervezete, azt egy-két héten belül az intézményt felügyelő kuratórium elnöksége elé terjesztené Medveczky.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!