Hírek

2010.03.26. 13:52

BKV-ügy: a kormány keze is benne van?

Két kormánytag is bent ül a BKV igazgatóságában, így a közlekedési társaságnál történtekben a kormánynak is van felelőssége – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában György István, Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottságának fideszes elnöke.

InfoRádió

A BKV-nál történtekben a kormánynak is van felelőssége, ugyanis két kormánytag bent ül a közlekedési vállalat igazgatóságában - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottságának fideszes elnöke. György István szerint ahol a közpénzeket nem a közjó szolgálatára vagy az adott cég közfeladatainak ellátására költik, ott már nemcsak politikai, hanem büntetőjogi felelősségről van szó.

György István úgy véli, hogy Demszky Gábor túl sok kompromisszumot kötött a fővárosi koalíció fenntartása érdekében, és tudnia kellett, hogy a BKV-val kapcsolatos ügyek előbb-utóbb nyilvánosságra kerülnek. Ez tavaly nyáron megtörtént, azóta pedig, például Hagyó Miklós lecserélésével, előre menekül a városvezetés.

György István szerint egyébként szükség lenne a BKV teljes átalakítására: közlekedési szolgáltató céget kellene belőle csinálni, a feladatok ellátásába pedig akár a magánvállalkozásokat is be lehetne engedni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!