Hírek

2010.03.17. 11:11

Oszkó: Irdatlanul szigorú gazdálkodás kell!

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy tavaly is sokan kritizálták a kormányt a hiány tarthatósága miatt, aztán mégis úgy tűnik, hogy sikerült tartani a deficitet.

Gazdasági Rádió

Ha a választások után felálló új kormány olyan szigorú gazdálkodást folytat, mint a jelenlegi, akkor tartható az idei évre tervezett 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány – mondta a Gazdasági Rádió Nap Vendége műsorában Oszkó Péter.

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy tavaly is sokan kritizálták a kormányt a hiány tarthatósága miatt, aztán mégis úgy tűnik, hogy sikerült tartani a deficitet. „Irdatlanul szigorú napi gazdálkodás kell” – fogalmazott, elismerve, hogy érződik a hiánycélon feszültség, hiszen csak az Alkotmánybíróság döntése következtében 0,2 százalékos lyuk keletkezett, de ezt kiegyensúlyozhatónak tartja.

A hiány lefutási pályájával indokolta, hogy három  hónap alatt az idénre tervezett deficit 75 százaléka már teljesült. Emlékeztetett arra, hogy tavaly az első három hónap után ugyanez a mutató 60 százalékon állt, a harmadik negyedév végén 110 százalékon, aztán az utolsó hónapok után billent vissza az eredeti tervnek megfelelően. Oszkó szerint az idei első negyedévet számos egyedi tétel megnyomja, így például a kórházak egyszeri 40 milliárdos támogatása, egy 55 milliárdos plusz kamattétel, amely februárban került kifizetésre, és idén a MÁV havi 20 milliárd forintos szolgáltatási díját is folyamatosan fizetik, ezt tavaly csak nyáron kezdték el utalni.

„Magyarország messze a legjobbak között van a költségvetési egyensúly tekintetében az  idei 3,8 százalékos hiánycéllal” – mondta Oszkó. Ugyanakkor ésszerűnek nevezte, hogy egy új kormány, amelyik négy évre tervez gazdaságpolitikai programot és ennek keretében további reformintézkedéseket tervez, a hiánycélt módosítsa. „A reformok először pénzt igényelnek, aztán hoznak megtakarítást, emiatt ilyen intézkedésekkel érdemes lehet felvetni, hogy egy hosszabb távú pályához igazítsák a hiánycélt” – fogalmazott a pénzügyminiszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!