Hírek

2010.04.03. 05:34

A T. Ház lehet a Jobbik veszte?

Akár törvényszerűnek is tekinthető, hogy a különféle szélsőjobboldali pártok a parlamentbe jutással elerőtlenednek, mert míg az utcáról a legkisebb felelősség nélkül lehet beordibálni a legvadabb dolgokat is (sőt, minél véresszájúbb, minél demagógabb valaki, annál népszerűbbé válhat), addig a T. Házban mégsem lehet vaddisznó módjára politizálni.

Stanga István

Vajon mi lehet az, ami a T. Házba jutás egyik biztos esélyesének számító Jobbik immár három és fél esztendeje tartó erősödését megállítja? – tette fel a kérdést az elmúlt hetekben és hónapokban több politológus is annak kapcsán, hogy noha a Vona Gábor vezette szervezet háza táján most már naponta törnek ki kisebb és nagyobb botrányok, a párt szimpatizánsainak a száma mégsem igazán akar csökkeni. És lényegében ugyanerre kereste a választ a Fidesz-közelinek tartott Nézőpont Intézet is, amely most közzé tett elemzésében nemcsak azt állapította meg, hogy az önmagát radikális politikai erőnek valló Jobbik kifelé való kommunikációjából egy „egységes és jelentősebb belső vitáktól mentes párt” képe rajzolódik ki, hanem arra is rávilágított, hogy a mozgalom „mélyrétegeiben” kilenc olyan törésvonal fedezhető fel, amelyek utóbb akár nagyon súlyos konfliktusok előidézői is lehetnek. Ezek között kell megemlíteni Morvai Krisztinának, a párt európai parlamenti képviselőjének és államfőjelöltjének szerepét, nézeteit (a volt  liberális jogvédő nem híve például a halálbüntetés visszaállításának, és a homoszexualitást is teljesen másként ítéli meg, mint a jobbikosok zöme), a „régiek” és az „újak” közötti feszültségek kiéleződését, aztán a program kommunikálásában megfigyelhető különbségeket (nem mindegy ugyanis, hogy a párt politikusaitól a romák integrációjáról, avagy cigánybűnözésről és „parazitákról” hallunk..., merthogy erre is, arra is akad példa), amiként problémák forrása lehet az állandóan napirenden lévő pártfinanszírozás, a Fideszhez való viszony, a jelenleg nagyon sok kárt még nem okozó, ám a pártot mégiscsak „errodáló” botrányok, végül pedig – de korántsem utolsó sorban – a Jobbikon belüli szélsőségesek dolga.

Korántsem utolsó sorban, mondom, és tényleg így is gondolom, mert bár a Nézőpont Intézet munkatársai a Vona-csapat szélsőségeseinek ügyét a többi nyolc törésvonallal azonos fajsúlyú tényezőként említik, magam úgy hiszem, a pártra nézvést toronymagasan ez jelenti a legnagyobb veszélyt. Hogy miért is gondolom így? Nos, azért, mert a nemzetközi példák kivétel nélkül azt mutatják, hogy előbb-utóbb minden szélsőjobboldali alakulatban kiéleződik a helyzet a mérsékeltebb és a radikálisabb erők között, amely folyamat a Jobbik esetében igencsak felgyorsulhat az országgyűlésbe való bekerüléssel. Igen, mert míg a parlamentbe jutás a pártok többségét nem kis mértékben erősíti, addig a szélsőségeseknél ugyanez – és ezt megint egy seregnyi külföldi példával lehetne alátámasztani – nemcsak rendkívül  súlyos problémákat okoz, de igen gyakran az adott politikai erő végzetes meggyengülésével jár. Mindez sokkal inkább tekinthető törvényszerűnek, semmint valamiféle véletlennek, ugyanis a Jobbik-típusú pártok lételeme a parlamenten kívüliség, amikor is az utcáról a lehető legkisebb felelősség nélkül lehet beordibálni a leghülyébb dolgokat is..., sőt, minél vadabbakat mond valaki, minél demagógabbnak és populistábbnak mutatkozik, annál nagyobb ismertségre és népszerűségre tehet szert egy csomó választó körében. Ám mivel a T. Házban – amelynek ugye, vannak játékszabályai, és ahol mégse lehet vaddisznó módjára politizálni – a „véresszájúak” nem élhetnek ugyanazokkal az eszközökkel, ugyanazzal a retorikával, amelyet korábban eredményesen használtak, előbb vagy utóbb (bár inkább előbb) mind a szimpatizánsok, mind a pártban lévő szélsőségesek elégedetlenek lesznek a mutatott teljesítménnyel, ami belső összeütközésekhez, a hívek elpártolásához, hosszabb távon pedig a szervezet eljelentéktelenedéséhez vezethet. Az is igaz persze, hogy ez pillanatnyilag még csak elmélet. Ám rövidesen akár valóság is lehet.      

Ezek is érdekelhetik