Hírek

2010.06.07. 12:12

Béremeléssel az öngyilkosságok ellen

A Foxconn elektronikai vállalat, amelynek hírnevét több öngyilkosság árnyékolta be, alig egy héten belül másodszor emelte a béreket kínai üzemében.

AFP - Világgazdaság Online

A cég közölte, hogy a senzeni üzemben dolgozók bérét közel 70 százalékkal emeli meg október elsejével, ha a munkások eleget tesznek bizonyos feltételeknek. A munkavállalókkal a múlt héten közölték először, hogy a bérüket 30 százalékkal emelik meg. A tajvani cég Dél-kínai üzemében idén eddig 10 munkás követett el öngyilkosságot. A Foxconn közölte, hogy a második béremelés nyomán csökken a nyomás a dolgozókon, akiknek így kevesebbet kell túlórázniuk.

Az AFP jelentése szerint a béremelést követően a Foxconn dolgozói október elsejétől 2 ezer jüant, azaz mintegy 71 ezer forintot keresnek átlagosan. A tajpeji székhelyű Grand Cathay Securities elemzője úgy látja, a Foxconn lépése más vállalatok is arra presszionál majd, hogy emeljék a béreket. Mars Hsu úgy fogalmazott: az olcsó kínai munkaerő korszakának vége.

Mint arról korábban beszámoltunk, Kínában átalakulóban van a munkaerőpiaci helyzet, miután folyamatosan csökken a piacra lépő fiatal munkavállalók száma. Ezáltal a 17-25 év közötti dolgozók alkupozíciója javul, ezt pedig az utóbbi időben már sztrájkokkal hozzák a vállalatok tudomására. A jelenség legjobb példája a Honda alkatrészgyártó üzemének sztrájkja, amely egy hétre lebénította a japán autógyár teljes kínai termelését. A munkabeszüntetésnek a Honda béremelési ajánlata vetett véget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!