Hírek

2010.08.18. 11:10

Máris rezeg a léc Szanyi Tibor alatt?

Bár nevét nem mondták ki, az MSZP hétfői választási munkacsoportjának tegnapi ülésén figyelmeztették Szanyi Tibort, hogy akár ki is zárhatják a pártból, ha továbbra is kétségbe vonja a helyi szervezetek legitim döntéseit, szembegy azokkal és nyilvánosan kritizálja.

Népszabadság - hirado.hu

A Népszabadság összeállítása szerint Horváth Csaba fővárosi szocialista pártelnök –több kerületi polgármesterjelölttel együtt – egyértelművé tette a párt hétfői választási munkacsoportjának ülésén, hogy azok a vezető politikusok, akik kétségbe vonják a helyi szervezetek legitim döntéseit, szembemennek azokkal és nyilvánosan kritizálják, az alapszabály szerint fegyelmi eljárás alá vonhatók, adott esetben a pártból is kizárhatók.

A napilap úgy tudja, hogy Szanyi Tibor nevét nem mondták ki, de valójában az országos kampányfőnöknek címezték a figyelmeztetést. A hétfői tanácskozás napján jelent meg ugyanis a lapban, hogy Szanyi több belső fórumon is megemlítette már, hogy egyes kerületi polgármesterjelölteket vissza kellene léptetni, és mások mögé felsorakozni a jobb eredmény érdekében.

Szanyi többek között úgy érvelt házon belül, hogy a XV. kerületben nem a helyiek által egyhangúan támogatott Tóth Imrét, hanem a jelenlegi polgármester Hajdu Lászlót kellene támogatni.

Ugyanakkor a Magyar Televízió Ma reggel című, szerdai műsorában Szanyi már cáfolta azt a laphírt, miszerint belső fórumokon amellett állt volna ki, hogy az MSZP a XV. kerületi, egyébként a pártból kizárt Hajdu László polgármestert támogassa, magyarán írja felül a helyi szervezet döntését.

Arra a felvetésre pedig, hogy korábban megfontolandónak tartotta Schmuck Andor, a Tisztelet Társasága ügyvivőjének ajánlatát, miközben a mai hírek arról szólnak, hogy elvetette azt, Szanyi azt mondta: azt tartották, Schmuck javaslata kockázatmentes, hiszen úgyis az MSZP gyűjti a legtöbb ajánlót a demokratikus oldalon, komolyan azonban nem foglalkoztak ezzel. A Lehet Más a politikával kapcsolatos ütésváltásokról pedig csak annyit mondott: fütyülök az LMP-re!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!