Hírek

2010.08.02. 08:17

Rogán talán ismét azt csinálhatja, amihez ért

Valóra válhat a Fidesz régi álma, és az októberi önkormányzati választásokon Budapest is narancsba borulhat.

GCs

 A Századvég felmérése szerint a kormánypárt főpolgármester-jelöltjét, Tarlós Istvánt a biztos választók kétharmada támogatja, messze megelőzve a mindössze 13 százalékos MSZP-jelöltet, Horváth Csabát. Nincs ebben semmi meglepő, ha a fővárosi szocialisták és liberálisok korrupciós botrányaira gondolunk, legfeljebb azon tűnődhetünk el, hogy miért kellett húsz év Demszky Gábor távozásához.

Komoly kihívó híján tehát nem lehet túl nagy izgalomra számítani, így inkább az a kérdés, Tarlós kikkel vág neki Budapest irányításának. Egyik tervezett helyettesét, György István volt kőbányai polgármestert már megnevezte, sajtóhírekre reagálva pedig lehetségesnek tartotta, hogy a másik Rogán Antal lesz.

Ez kétségtelenül komoly előrelépés lenne a Belváros-Lipótváros 38 éves polgármesterének a karrierjében, aki azután hagyott fel az országos politikával, hogy a Fidesz általa vezetett 2006-os választási kampánya vereségbe torkollott. A helyi ügyek irányításában ugyanakkor annál sikeresebbnek tűnt Rogán. Ezért is volt lehangoló, hogy az idei választások után az új Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökeként olyan képviselői indítványokhoz adta a nevét, mint a lex Járai vagy az úgynevezett médiaalkotmány. Októbertől talán ismét azt csinálja, amihez igazán ért. Csak eggyel magasabb polcon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!