Hírek

2010.09.17. 11:52

Az Alkotmánybíróságnak kell döntenie a nyugdíjkorhartár emeléséről Romániában

Alkotmánybíróságon készül megtámadni a román Szociáldemokrata Párt (PSD) a képviselőház által elfogadott új nyugdíjtörvényt.

MTI Eco

Bár a jogszabályt májusban a parlament másik háza, a szenátus is megszavazta, és szerdán az e kérdésben döntő szóval bíró képviselőház is áldását adta rá, az ellenzék által benyújtani szándékozott kereset késleltetheti annak érvénybe lépését, noha elvben már csak államfő aláírására lenne szükség.

A jogszabály értelmében 2030-tól 65 év lesz a nyugdíjkorhatár a férfiak és a nők számára is. Ebben a korban azok vonulhatnak nyugdíjba, akik legalább 15 éven keresztül hozzájárultak a nyugdíjalaphoz. A kormányzó Demokrata Liberális Párt (PD-L), a koalíciós partner Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint a függetlenek honatyái szavazatukkal elfogadtatták a testülettel a törvényt, az ellenzéki PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) javaslatait elutasították. Ez utóbbiak azt indítványozták, hogy a nők esetében 63 év legyen csak a korhatár. Az ellenzék azt szerette volna, ha a nyugdíjpontot 45-százalékra emelnék (az öregségi járandóság kiszámításakor alapul vett nyugdíjpont értékét a bruttó átlagbérhez viszonyítva számolják ki), de a voksolás eredményeként annak értéke megmaradt a kormány által javasolt 39 százalékon.

A jogszabály egységesíti a közalkalmazottak nyugdíjazási kritériumait, kiküszöbölve, hogy egyes kategóriák kirívóan magas nyugdíjban részesüljenek. Ennek értelmében a képviselők megszüntették a rendőrségnél és a hadseregnél eddig nyújtott, kiemelkedően magas nyugdíjakat, bevonva a különleges nyugdíjazásban részesülőket is az egységes nyugdíjrendszerbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!