Hírek

2010.11.25. 13:17

Így lendül fel a hazai turizmus?

Összességében hatmilliárd forinttal több jut majd a turizmus ágazatra 2011-ben, a marketing büdzsét másfél milliárd forinttal lehet megnövelni. A turizmus ágazatban az egész közép-európai térségre vetítve jócskán van növekedési potenciál, a megfelelő politikával és stratégiával sokat profitálhat belőle Magyarország - nyilatkozta Bánki Erik, a parlament sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke csütörtök reggel a Duna Televízióban.

Duna Televízió

Nagyon komolya tartalékok vannak még a hazai turizmus rendszerében, az ágazat az egész közép-európai térségben dinamikus bővülés előtt áll – nyilatkozta a politikus. Az ENSZ turizmus-világszervezetének előrejelzésére hivatkozva közölte: várhatóan 3-5 százalékkal nőhet a térségben a vendégéjszakák száma.

“Ha Magyarország időben kapcsol, és nem azt tesszük, amit az előző kormány tett - hogy válság idején adót emelt és marketing költséget csökkentett, ahelyett, hogy mindezt éppen fordítva tette volna -, akkor komoly eredményeket lehet elérni ezen a területen a következő években" – mondta Bánki Erik.

A szakpolitikus megerősítette: a Magyar Turizmus Zrt. a kapott támogatások felét működésre fordította. “Ez nagyon sok. Azt jelenti, hogy nem működött hatékonyan a szervezet. Túl nagy létszámmal, túl bürokratikusan működtek. Ezt jövőre szeretnénk megváltoztatni: a pénz kétharmada megy marketingre és egyharmad az üzemeltetésre. Azt hiszem, ez már egy jó irány” - mondta a politikus.

Bizonyos értelemben azonban még mindig kötött a kezük, több szerződést, főleg a külpiacokon, nem lehet egyik napról a másikra felbontani – érvelt Bánki Erik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!