Hírek

2010.11.06. 10:27

Jobbik: Sunyi és gyáva a kormány

A Jobbik "sunyi és gyáva" lépésnek tartja a kormánypártok nyugdíjjárulék-emelésre vonatkozó indítványát - közölte Lenhardt Balázs, a párt gazdasági kabinetjének vezetője.

MTI

Mint közleményében írta, sunyi lépésnek azért tartják a nyugdíjjárulék-emelést, mert azt egy újabb "salátaindítványba" rejtették, gyávának pedig azért, mert "nem merik nyíltan bejelenteni". "A forradalmi kormánytól elvártuk volna, hogy - szakítva elődje politikájával - nem a magyar emberek háta mögött, titokban, hanem a nemzeti együttműködés fogalmát komolyan véve, a nyilvánosság elé állva, őszintén jelentse be azokat a lépéseket is, melyeket nem tud népszerűségvesztés nélkül bevezetni" - fogalmazott a politikus.

Hozzátette: ezzel ellentétben "sem a miniszterelnök, sem jobbkezének nevezett minisztere nem vállalta fel az adófizetők terheinek újabb emelését, hanem azt kormánypárti bizottsági tagokra bízta". Megjegyezte: a kormánypártok a bizottságban is kétharmados többséggel bírnak, de a tagok az indítványról név nélkül szavaznak. A jobbikos politikus leszögezte: a párt elutasítja a járulékemelést rejtő bizottsági döntést.

"A kormány önálló képviselői és bizottsági indítványok révén már nem először folyamodik olyan eszközhöz, mellyel kibújhat a társadalmi egyeztetés, valamint a hatástanulmány elkészítésének kötelezettsége alól" - idézte fel, hozzátéve, hogy remélik, a parlamenti szavazáson a kormánypárton belül is lesznek olyan képviselők, akik elutasítják a magyar családok terheinek újabb emelését.

Korábban az MSZP is tiltakozott a nyugdíjjárulék emelése ellen; Tukacs István pénteki közleményében felszólította a kormányt, hogy ne sarcolja tovább a dolgozó magyar embereket és ne hazudozzon. Felidézte: kormány egy olyan pénzügyi salátatörvényt terjesztett be, amelynek egyik eleme fél százalékkal emeli meg a nyugdíjjárulékot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!