Hírek

2011.06.10. 14:38

Mégis csírák okozhatják a hasmenésjárványt

A pünkösdi ünnepek előtt némelyest fellégezhet Németország: a hatóságok péntek délelőtt hivatalosan megerősítették, hogy csökkent a hasmenésjárvány terjedése.

MTI

Ennek nyomán úgy döntöttek, hogy ismét zöld jelzést adnak az észak-németországi uborka, paradicsom és saláta fogyasztásához.

A fertőzés terjedéséért az említett nyers zöldségek mellett felelősnek tartott növényi csírák fogyasztását azonban továbbra sem ajánlják. A hatóságok ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy az alsó-szászországi Uelzen körzetében lévő biokertészetben termesztett csíra több fertőzéses megbetegedést okozott.

Pénteken megerősítették azt is, hogy a járvány már 30 halálos áldozatot követelt. A betegek közül változatlanul több mint 700-an vannak életveszélyben, esetükben fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet és veseelégtelenséget jelent. A veszélyes és rendkívül agresszív baktérium több beteg esetében súlyos idegrendszeri károsodást is okozott.

 Reinhard Burger, a  Robert Koch országos járványügyi intézet vezetője pénteken jelentette be, hogy az uborka, a paradicsom és a saláta fogyasztásának közvetett "zárlatát" feloldották. Ez azonban nem vonatkozik a  növényi csírákra. Az intézet vezetője utalt arra: a bienenbütteli üzemben termesztett csíra értékesítési útját követve, illetve a fertőzött személyeket kikérdezve arra a megalapozott következtetésre jutottak, hogy a járvány terjedéséért nagy valószínűség szerint növényi csírák felelősek. Az illetékesek több mint 100 fertőzött beteggel konzultáltak, és közülük mintegy húsz a megelőző napokban csírát fogyasztott.

Az intézetvezető azt azonban elismerte, hogy mindezt laboratóriumi vizsgálattal - közvetlenül - nem sikerült bizonyítani.

Burger egyúttal hangsúlyozta, hogy minden tekintetben továbbra is nagyfokú elővigyázatosságra, illetve a higiéniai szabályok fokozott betartására van szükség. "A járvány még nem ért véget" - fogalmazott a Robert Koch intézet vezetője.

A németországi gazdák szövetsége üdvözölte, hogy az uborka, a paradicsom és a saláta immár nem szerepel a fogyasztásra nem ajánlott élelmiszerek listáján. Az első gyorsfelmérés szerint azonban az emberek többsége azon a véleményen van: néhány napot inkább még vár, mielőtt újból minden aggodalom nélkül hódol korábbi étkezési szokásainak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!