Hírek

2011.11.26. 15:43

A Fidesznek is jutott az MSZP-vagyonból

Az MSZP a rendszerváltás után elszámolt a jogelődjétől örökölt vagyonnal, és az állampárt vagyonából a többi párthoz hasonlóan a Fidesz is részesült - hangsúlyozta Simon Gábor, a szocialisták választmányi elnöke a testület szombati ülése után tartott sajtótájékoztatón; a politikus arról is beszámolt, hogy gazdasági válságkezelő program kidolgozására kérték fel a párt elnökségét.

MTI

Simon Gábor bűnbaktörvénynek nevezte az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseihez kapcsolódó jogszabály tervezetét, amelynek preambulumában Lázár János, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője deklarálná, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként, "a törvénytelenül felhalmozott vagyon örököseként", valamint a régi és az új pártot összefűző személyi folytonosság okán osztozik mindabban a felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.

A szocialista politikus ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a javaslattal a Fidesz-KDNP kiírta magát a rendszerváltó erők közül, és a békés átmenet letéteményeseit akarja "elpusztítani". A rendszerváltás azért lehetett békés, mert tárgyalásos úton ment végbe, a kormányoldal pedig most ettől akar elhatárolódni - mondta.

Az MSZP választmányi elnöke szerint az indítvány - amely a 2012. január 1-jétől hatályos alaptörvény részét képezné - a társadalom kettéosztását szolgálja, a kollektív bűnösség elvét akarja érvényesíteni, ráadásul "a fiúkat büntetné az apák hibáiért". Végső soron azonban a figyelemelterelés a célja a kormány gazdaságpolitikai hibáiról - tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a dokumentum a törvénytelenül felhalmozott MSZMP-vagyon örököseként határozza meg az MSZP-t, Simon Gábor kifejtette: az állampárti vagyont 1989 után felosztották, a rendszerváltó erők - köztük a Fidesz is - így jutottak székházhoz, és az MSZP elszámolt örökségével.

A választmányi elnök elmondta, hogy a szombati tanácskozás kiemelt témája a magyar gazdaság állapota volt. Beszámolója szerint a választmányi tagok egyetértettek abban, hogy a kormánynak gazdaságpolitikai fordulatot végrehajtva mielőbb meg kell állapodnia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ugyanakkor szükségesnek tartják megnevezni azokat, akik az elmúlt másfél év hibáiért, így a növekvő jövedelemkülönbségekért is felelősek.

Az MSZP választmánya emellett arra kérte fel a párt elnökségét, hogy kezdjen hozzá egy olyan válságkezelő program kidolgozásához, amelynek alapjai néhány héten belül nyilvánosságra hozhatók.

Ezek is érdekelhetik