A Jobbik a paktumot fúrja

Amint az ismert, az Európa Tanácsi brüsszeli ülésén született megegyezés arról a nagyszabású kormányközi szerződésről, amely az egyes országok költségvetési fegyelmét hivatott növelni (az aláírók nemcsak azt vállalják, hogy a kiegyensúlyozott államháztartás mellett kötelezik el magukat, amit kiemelt jogszabályban is rögzítenek, de azt is, hogy a megállapodás tartós megszegése szankciókat vonhat maga után), és amelyhez Nagy-Britannia és a Cseh Köztársaság kivételével minden uniós tagállam csatlakozott. És noha Orbán Viktor miniszterelnök a csúcstalálkozót követően megkísérelte megindokolni, miért változtatta meg a véleményét a néhány héttel ezelőtt még általa is bírált szerződéssel kapcsolatban, mondván, diplomáciánknak sikerült elérnie a számunkra kedvező szabályozást (például ma már nincs szó adóharmonizációról, a különböző jogi következményekkel pedig csak az euroövezethez való csatlakozásunk után kellene számolnunk), a Jobbik úgy látja, itt korántsem a szerződés, mint inkább Orbán álláspontjának a megváltozásáról van szó. Minderről Balczó Zoltán, a párt alelnöke beszélt azon a sajtótájékoztatóján, amelyen nem kizárólag azt jelentette ki, hogy a magyar kormányfő, „félretéve korábbi aggályait”, bármiféle vita, illetve az országgyűlés megkérdezése nélkül kötelezte el hazánk a költségvetési unióhoz való csatlakozás mellett, de arra is felszólította a kabinetet, hogy a szerződésről – mivel az súlyos következményekkel járna Magyarország önrendelkezésére – tartson népszavazást. Nos, hogy a kormánypárt kiír-e referendumot az ügyben, nem tudom (bár ennek az esélyét minimálisnak látom), ám magam a Jobbik elképzelését sima politikai haszonszerzésnek gondolom.

Vonáék ugyanis pontosan tudják (nem véletlen az EU-ellenes retorika és a zászlóégetés), hogy ez idő szerint kis hazánkban – „köszönhetően” többek között a válságnak, no, meg persze, a Fidesz kettős beszédének – messze nem egyértelmű az európai uniós tagságunk megítélése. Olyannyira nem, hogy – amiként az Századvég Alapítvány legfrissebb felméréséből kiderül – honfitársainknak kevesebb mint a fele, egészen pontosan 49 százaléka tartja Magyarország szempontjából hasznosnak hazánk uniós tagságát, 38 százalék szerint viszont inkább hátrányos számunkra a közösséghez való tartozás. Igen hasonló a helyzet az integráció fokozásával kapcsolatosan is, amelyet a választópolgároknak csupán a 34 százaléka támogat, míg 58 százalék úgy gondolja, szükségtelen tovább erősíteni az együttműködést. Hogy aztán a Jobbik politikusai mennyire is érzik pártjuk szavazóbázisára vonatkozóan érvényesnek a felmérés azon megállapítását, miszerint „az egyre alacsonyabb státuszú megkérdezettek egyre magasabb arányban vélik inkább hátrányosnak az EU-tagságot” (vagyis, hogy a felső, továbbá a középréteg lényegesen elégedettebb a hajdani csatlakozásunkkal, mint a kétkezi munkások, a szegények, a hátrányos helyzetűek, az elesettek), az azonban tény, hogy az önmagát radikális politikai erőként meghatározó Vona-csapat az elmúlt időszakban a korábbinál sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az EU-ellenes retorikára, mint mondjuk a cigánysággal, vagy épp a politikai elittel kapcsolatos hívószavakra (cigány-, illetve politikusbűnözés emlegetése). Hogy aztán mindez jó vagy elhibázott stratégia-e, azt az élet rövidesen megmutatja.