Hírek

2012.02.24. 18:25

Kétmilliárdért viszi a MÁV a restiket

A vasúttársaság szerint ma másra használják a helyiségeket, mint eredetileg tervezték - írja az origo.hu.

MTI

A Resti Zrt. tulajdonosai szerint magyar vállalkozókként kompromisszumot kellett kötniük az vételár megállapításánál. Az [origo] úgy tudja, a remélt összeg kevesebb mint egyharmadát kapták meg.

Előszerződést kötött a MÁV a pályaudvari üzlethelyiségek bérbeadásából jelentős hasznos húzó Resti Zrt. 85,58 százaléknyi részvénycsomagjának megvásárlásáról. Az üzletről először az [origo] számolt be. Értesülésünk szerint mivel az 1992-ban privatizált cég 15 százaléka eddig is a MÁV tulajdonában volt, a 85 százaléknyi részesedés visszaszerzése államosítást jelent, amit több okból is jó ideje fontolgatott a kormány.

Az egyik, hogy a vasúti közlekedés megújítása jegyében felszámolnák a pályaudvarokon, vasútállomásokon uralkodó jelenlegi, igénytelen és elhanyagolt állapotokat. A másik indok, hogy a másfél éve kezdett közigazgatási reform folytatásaként a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányablakokat nyitna jövőre a pályaudvarokon is, hogy a 2013-tól létrejövő járási székhelyeken könnyen megközelíthető helyszíneket biztosítson az állampolgároknak az ügyintézésre.

Értesüléseink szerint a Resti Kft. tulajdonosai, köztük a Fidesz vezetésével közismerten jó kapcsolatot ápoló, CBA-tulajdonos Lázár család a remélt összeg (hétmilliárd forint) kevesebb mint harmadát kapja.

A MÁV közleménye arra utal, hogy a Resti tulajdonosaival 1991-ben kötött szerződésben foglaltak (fejlesztések, franchise rendszer kialakítása) elmaradtak, így a vasútállomások korábbi szolgáltatásai - különösen a melegkonyhás étkeztetés - folyamatosan megszűntek. Helyüket számos helyszínen profilidegen szolgáltatások vették át, így például játékautomatákat üzemeltető vendéglátóhelyek, használtruha-üzletek. A társaság szerint "hosszú ideig tartó, konstruktív tárgyalások" folytak, a részvénycsomag mintegy 2 milliárd forintért kerülhet a MÁV Zrt. birtokába.

Lázár Vilmos, a Resti Zrt. egyik tulajdonosa és igazgatóságának tagja minderről azt mondta: "magyar vállalkozókként úgy gondoljuk, hogy ez a lépés a vasút fejlesztését szolgálja, amelyhez kompromisszumkészségünkre is nagyban szükség volt".

MTI -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!