Hírek

2012.03.19. 05:41

Az önérzetes koldus

Nem tudom, ki hogy van vele, számomra meglehetősen visszás, hogy az az Orbán Viktor, aki – csakis azért, hogy ezredszerre is megfürödjön a népszerűségben, és hogy újra hallja a tömegeket „Viktor”-t, „Viktor”-t skandálni – egyik nap teli szájjal az uniót becsmérli, a másikon az Európai Bizottság elnökének a segítségét kéri.

Stanga István

Bár amióta a miniszterelnök nagy büszkén kijelentette, nem a szövegeire, mint inkább a tetteire érdemes figyelni (ami elképesztően finom körülírása az általa elkövetett hazugságoknak), magam még a korábbinál is sokkalta csekélyebb érdeklődéssel követem Orbán Viktor beszédeit. A március 15-i fellépéssel azonban kivételt tettem, hiszen nem igazán gyakran fordul elő, hogy a Fidesz spirituális vezetőjét a honi „békeharcosok” mellett a magyar kormányfőbe valósággal „szerelmes” lengyel és litván „vendégmunkások” serege is hallgatja. És Orbán – ahogy az egy fekete öves populistához illik – nem is okozott a híveinek csalódást, lévén beszédében szinte mindvégig az ez idő szerint Magyarország legfőbb ellenségének (??) számító Európai Uniót ostorozta. „A nagy március óta még soha nem voltunk ennyire közel a szabadsághoz” – mondta bevezetés gyanánt Orbán, aki saját kormányát példamutató „szerénységgel” az 1848-49-es forradalom és szabadságharc örökösének nyilvánította. Majd miután megállapította, hogy 1848 politikai programja voltaképp ugyanaz volt, mint a mai magyaroké – jelesül, hogy „nem leszünk gyarmat” –, jöttek a harciasabbnál harciasabb kijelentések, kezdve onnan, hogy „magunk írjuk az alkotmányunkat, nincs szükségünk szamárvezetőre, és nem kérünk az idegenek tanácsaiból se”, illetve, hogy „a jövőnk zálogát jelentő alkotmányt meg fogjuk védeni”, egészen odáig, hogy „mi magunk állapítjuk meg saját életünk törvényeit”, hogy „egyenlő elbánást követelünk, nem leszünk másodrendű polgárok”, valamint, hogy „nem fogjuk adósrabszolgaként leélni az életünket”. És akkor az olyasféle verbális gyöngyszemekről még ne is szóltunk, miszerint a gyarmatosítók a hiteleik révén úgy akartak velünk elbánni, „ahogy az oktondi békát főzik meg a fokról fokra melegített vízben”, csakhogy mi, magyarok, „az utolsó pillanatban kiugrottunk a fazékból”. Hogy most újra beugrani készüljünk – fűzhetném az eszmefuttatáshoz, ha a kormányfő beszédével csakis annak következetlensége, nem pedig a megszokottnál is sokkal álságosabb volta miatt lenne gondom.

Igen, durva farizeusságról beszélek, hiszen miközben Orbán (csakis azért, hogy ezredszerre is megfürödjön a népszerűségben, s hogy megint hallja a tömegeket „Viktor”-t, „Viktor”-t skandálni) az egyik nap a Kossuth téren hol nyíltan, hol meg burkoltabban szidja az Európai Uniót – „jól ismerjük a kéretlen elvtársi segítség természetrajzát, és felismerjük akkor is, ha nem váll-lapos egyenruhákba, hanem jól szabott öltönyökbe bújik” –, aközben a másikon a markát tartja az EU–IMF-hitelért. És bár utólag Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő – ki tudja, hányadik alkalommal a fülkeforradalom győzelme óta eltelt közel két év folyamán – megpróbálta megmagyarázni Brüsszelnek a főnöke szavait, mondván, rendkívül súlyos félreértés, hogy a kormányfő az EU-t a volt Szovjetunióhoz hasonlította volna (ami ugyan sunyi és gyáva hazugság, no, dehát az ilyesmit már megszoktuk), ettől a tény még tény marad: az az Orbán ócsárolja az uniót, aki pár napja még azt mondta, hiába ül két hónapja a tárgyalóasztalnál, csak nem jön hozzá  senki, és aki épp most írt egy levelet José Manuel Barrósónak, arra kérve az Európai Bizottság elnökét, vesse latba a befolyását azért, hogy az IMF-fel kötendő hitelszerződésről szóló megbeszélések a lehető leggyorsabban elkezdődhessenek. Jó, jó, azzal magam is teljesen tisztában vagyok, hogy a kormányfő nyilvános hazai „alakításai” kizárólag a saját tábor tagjainak szólnak (akik elvárják, hogy ha már „koldulásra” kényszerülünk, legalább önérzetesen tegyük), ettől azonban Brüsszel még egyáltalán nem pártolja sem a kettős beszédet – emiatt amúgy többször figyelmeztették is Orbánt –, sem pedig, hogy a miniszterelnök mást mond, mint amit csinál. Idehaza azonban nagyon sokan nem egyszerűen tudomásul veszik ezt, de – lásd a Kossuth téri eseményeket – már-már extázisban ünneplik a képmutatást. És amíg ez így van, senki ne várjon változást.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!