Hírek

2012.11.23. 09:28

150 autó rohant egymásba Texasban

Csaknem 150 gépkocsi rohant egymásba a sűrű ködben egy texasi országúton csütörtökön. A tömegbalesetben ketten meghaltak, több mint százan megsérültek.

LiveInfó

A baleset hálaadás napján történt, 130 kilométerre keletre Hustontól, a 10-es számú főúton. Az első karambol helyi idő szerint nagyjából háromnegyed kilenckor történt, amit újabb és újabb balesetek követtek a sűrű ködben. Az összeütközött járművek egymás hegyén-hátán torlódtak össze, egy kamion pedig átgázolt, majd "fennakadt" az előtte torlódó autókon. Az autópályán mindkét irányban történtek ütközések, majdnem 150 autó, teherautó és kamion csúszott egymásba.

A tömegbalesetben két ember vesztette életét. A hatvanas éveikben járó áldozatok egy autóban utaztak, amelybe egy kamion rohant bele. A sérültek száma a beszámolók szerint több mint száz volt, akik közül legalább nyolcvanat kellett kórházba szállítani. Tíz sérült volt súlyos, illetve kritikus állapotban.

A baleset miatt az egyik irányba szinte egész nap le volt zárva az autópálya, és a másik irányba tartó útszakaszon is több órán át szünetelt a közlekedés. Az összetört autók nagyjából három kilométer hosszan álltak az úton.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!