Hírek

2014.08.07. 10:22

Júniusban 610 millió euró volt a külkereskedelmi többlet

Idén júniusban az export és az import euróban számított értéke 4,5, illetve 3,8 százalékkal bővült tavaly júniushoz viszonyítva, a külkereskedelmi mérleg többlete 72 millió euróval 610 millió euróra nőtt 2013 azonos hónapjához képest - jelentette csütörtökön első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

BAMA

Idén júniusban a kivitel értéke 7,0 milliárd eurót (2162 milliárd forintot), a behozatalé 6,4 milliárd eurót (1972 milliárd forintot) tett ki. A külkereskedelmi mérleg aktívuma az év hatodik hónapjában 610 millió euró (190 milliárd forint) volt. A júniusi kivitel 78, a behozatal 74 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le Magyarország.   

2014 január-júniusban a kivitel 4,2 százalékos növekedési üteme meghaladta az import 3,9 százalékos éves emelkedését, így a kialakult 3,577 milliárd eurós exporttöbblet 245 millióval meghaladta a tavalyi első fél évit. Idén az első fél évben a kivitel értéke 41,9 milliárd euró (12 887 milliárd forint), a behozatalé 38,3 milliárd euró (11 783 milliárd forint) volt. 

Az egy évvel korábbi árfolyamához képest júniusban a forint 3,5 százalékkal gyengébb volt az euróval, és 0,4 százalékkal a dollárral szemben. A forint árfolyama a múlt év első hat hónapjával összevetve az euróval szemben 3,7 százalékot gyengült, a dollárhoz képest 0,7 százalékot erősödött.   

Az első fél év külkereskedelmi termékforgalmáról, illetve a 2013-as felülvizsgált adatokról szeptember 2-án a Statisztikai Tükörben közöl részletes adatokat a KSH.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!