Hírek

2015.04.13. 17:32

Egyedül maradhat az állam a gázpiacon

A Magyar Nemzet szerint ugyanis az E.On és a Tigáz is visszaadhatja hamarosan gázszogáltatási engedélyét, más lakossági szolgáltató pedig nincs.

index.hu, mno.hu

A GDF Suez után E.On és az olasz Eni tulajdonában lévő Tigáz is visszaadhatja hamarosan az egyetemes gázszolgáltatási engedélyét, így pedig az állami Főgáz Zrt. lenne az ország egyetlen lakossági gázellátója – írja az index.hu a Magyar Nemzet „Ügyfeleket és veszteséget gyűjt az állam” című cikkére hivatkozva. Ha ugyanis ez megtörténne, akkor egyrészt Főgáz kapná meg a 3,3 millió lakossági fogyasztót, másrészt viszont a céget terhelné az az évi több tízmilliárdos veszteség is, amit a rezsicsökkentés okoz a szektorban, illetve az a többmilliárdos tartozás, amit a nem fizető lakosok halmoztak fel.

A Magyar Nemzet megjegyzi: eddig a háztartások nem jelentkeztek át tömegesen a többi területi gázszolgáltatótól a Főgázhoz – noha a Főgáz már évek óta toborozhat ügyfeleket a Tigáz szolgáltatási területén. A szakértők szerint egyelőre nem éri meg váltani. A háztartások ugyanis általában akkor szánják rá magukat ilyen lépésre, ha legalább tíz százalék árengedményt kapnak új szolgáltatójuktól. Ilyesmiről azonban a Főgáz tervezett terjeszkedése esetében a napilap értesülése szerint szó sincs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!