Hírek

2017.01.24. 08:50

Esélyük sem volt az elől ülő lányoknak és fiúknak a buszban

A magyar diákcsoport tragikus olaszországi buszbaleset túlélői, két súlyos sérült kivételével már mind itthon vannak.

Tarnóczy Orsolya

Kiderült, hogy a buszt a két békéscsabai sofőr vezette, akik a szerencsétlenség előtt fél órával váltották egymást. A buszt küldő cég több telephelyén tegnap házkutatást tartottak a rendőrök. A baleset oka eddig még ismeretlen, a nyomozást nehezíti, hogy a jármű szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott és kiégett a veronai helyszínen, megolvadt az aszfalt a leállósávban.



 „Mi szerencsések vagyunk“ – köszönte meg elcsukló hangon az olasz hatóságok munkáját az egyik túlélő gyermekéért érkező édesapa, aki a 16 halálos áldozattal járó buszbalesetet követően azonnal Veronába utazott. A fiát, aki szinte karcolás nélkül megúszta a balesetet, kihallgatták a hatóságok. Elmondása szerint a busz körülbelül egy órája ment, amikor azt hallotta, hogy valami csattant a buszon, és a következő pillanatban már felcsaptak a lángok a jármű belsejében. A fiú az ablak mellett ült, a bal oldalon, ez volt a szerencséje: a jobb oldali ablaknál ülők ugyanis odaszorultak a híd pillérjéhez. Abba az irányba esélytelen volt elhagyni a buszt. A fiú a barátaival kiütötte az ablakot, és kiugrottak. Lábbal és könyökkel verték ki az üveget, volt, aki fejjel csinálta. Utóbbi fiú megsérült ugyan, de ő is ki tudott jönni az égő buszból. A fiú szerencséje még az volt, hogy nagyon szereti a cipőjét, ezért nem vette le az utazás során. A legtöbben ugyanis levették, sokaknak ezért mezítláb kellett kiugraniuk az ablakon, mezítláb álltak az út közepén.

A fiú osztályából hárman vettek részt az utazáson, mindhárman szerencsésen ki tudtak ugrani a kigyulladt buszból, gyakorlatilag épségben. Egyikőjük csak minimális égési sérülést szenvedett. Főleg lányok és gólyák ültek a buszban elöl, gyakorlatilag nekik esélyük sem volt, hogy kimeneküljenek a járműből. Egy másik fiú édesapja egy egészen döbbenetes mozzanatról is beszámolt. „A fiam egész hátizsákja leégett körülötte, a kamera viszont sértetlenül kiesett belőle. Ahogy kiugrottak a diákok, az autósok, kamionok azonnal megálltak, az emberek kiszálltak segíteni” – mondta el az apa.

A buszon utazó pedagógusok közül Antal Köz Béla történelemtanár is igazi hősként viselkedett, többször is visszament a diákokért a már kigyulladt járműbe. A balesetben elhunyt férfi igazolt floorballjátékos volt, március 3-án ünnepelte volna 41. születésnapját. A sítúra valamennyi résztvevője egyébként rajongott a sportért.

A buszon vesztette életét a 16 éves Sz. Tamás, akinek a szíve a futballért dobogott. Életét vesztette a 16 éves siófoki karatés, V. Balázs is, aki alig egy hónappal ezelőtt még az előkelő 8. helyen végzett a shinkyokushin karate Európa-bajnokságon. Balázs az édesanyjával, Enikővel utazott el a franciaországi kirándulásra egyikük sem tér haza többé. A Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulója volt E. Gréta is, ő szintén a buszon vesztette életét. A lány imádta a síelést, a közösségi oldal tanúsága szerint korábban is részt vett már sítáborban, volt, hogy családtagjaival ment a téli kirándulásra.

A jármű teljesen megsemmisült

A hatóságok eddig csupán két szemtanú beszámolójára hagyatkozhatnak, de azok is ellentmondásosan emlékeztek vissza az eseményre. Mint ahogy már korábban megírtuk, egy kamionsofőr, akit a busz a baleset előtt 10 perccel előzött meg, a jármű motorteréből felcsapó füstről és lángokról számolt be, a másik szemtanú szerint pedig a gumikkal lehetett gond.

A busz gyakorlatilag teljesen megsemmisült, és olyan műszaki adatok sem maradtak hátra, amelyek teljes bizonyossággal kimutathatnák a baleset okát. Az olasz hatóságok munkáját vasárnaptól egy háromtagú, magyar rendőrszakértői csoport is segíti, akik az olasz hatóságok kérésére érkeztek Veronába. A nyomozást nehezíti, hogy a jármű szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott és kiégett, a helyszínen pedig alig voltak a szerencsétlenség okára utaló nyomok. Egyelőre szakértői véleményekre várnak az olasz hatóságok, abban reménykednek, hogy az autópályán készült felvételekből kiderül, mi okozhatta a balesetet.

A buszt küldő cég több telephelyén házkutatást tartottak tegnap a rendőrök, több iratot lefoglaltak. A nyomozók azt próbálják kideríteni, hogy milyen műszaki állapotban lehetett a busz, amikor elhagyta az országot, és hogy a sofőrök papírjai is rendben voltak–e. A Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást.

„Természetesen azt is vizsgáljuk, hogy a busz két magyar állampolgárságú buszsofőrje rendelkezett-e azokkal a képességekkel, vezetői engedéllyel, illetve egészségügyi alkalmassággal, amely egy ilyen jármű vezetéséhez szükséges“ – hangsúlyozta Gál Kristóf, az ORFK ügyeletes szóvivője.

A cég egyébként országosan jó hírnevűnek számít, 2012-ben például megkapta az év autóbuszos személyszállítója szakmai elismerést, és a nagyszámú megrendelés miatt a fővárosban is irodát nyitott.

Régi motorosok voltak a sofőrök

A balesettel kapcsolatban Czakó Tibor, a kiskunfélegyházi Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezetője nyilatkozott, megerősítette, hogy a buszt két békéscsabai sofőr vezette, akik egymást váltották.

„Tapasztalt, rutinos, megbízható sofőrökről van szó, akiknek az állapotáról hivatalosan semmilyen információt nem kaptam, így egyelőre azt sem tudom, túlélték–e a balesetet, én is csak sajtóhíreket olvasok – mondta el Czakó Tibor. –

A hatóságok vizsgálódnak, maximálisan együttműködünk velük, egyelőre semmit nem tudok arról, hogy mi okozhatta a tragédiát, találgatni pedig nem szeretnék. Szörnyű, felfoghatatlan az egész, imádkozok az áldozatokért, családjaikért, a sofőrökért.“

Czakó Tibor elmondta, amikor kiért a csoport Franciaországba, bejelentkeztek a sofőrök. Elmondták: a busszal, az utasokkal és velük is minden rendben.

„Egy hétig nem mozdult a busz, a sofőröknek feladatuk nem volt, pihenhettek, így aztán nem is beszéltünk – magyarázta az ügyvezető. – Lelkiismeretes, a járműre ügyelő, figyelő sofőrök vezették a buszt, akik bármilyen apró műszaki jellegű probléma esetén jelentkeztek, és ha ilyen adódik a visszaútnál, azonnal jelezték volna.“

Több békéscsabai buszsofőr is kiemelte: „régi motorosok” voltak a szakmában kollégáik, értetlenül állnak a baleset, a tragédia előtt. Egyikük a baleset napján, szombat délután hozott haza szintén egy csoportot franciaországi sítáborból. Elmondta, szétégett minden a veronai helyszínen, megolvadt az aszfalt a leállósávban, ahol a busz kiégett, a füsttől, koromtól teljesen fekete volt a felüljáró alja, a korlátokat viszont akkorra már, mire ők odaértek, kicserélték.

„Mi úgy tudjuk, hogy a baleset előtt félórával váltottak a kollégák, így pihent volt, aki vezetett” – emelte ki a sofőr.

Mint ahogy korábban megírtuk: a buszon 54 utas és 2 sofőr utazott. Az utasok között 43 fiatalkorú és 11 felnőtt volt. 16 halottja van a balesetnek, a sérültek közül ketten válságos állapotban vannak, őket még hetekig Veronában ápolják. Tegnap szinte mindenki hazatért már a túlélők közül. Másod- és harmadfokú égési sérülésekkel érkezett haza vasárnap délután két súlyos sérült, egy 50-60 év körüli pár. Repülővel, majd helikopterrel szállították őket a budapesti Honvédkórházba, állapotuk stabil, de a sérüléseik kezelése hosszú ideig tarthat – mondta a Honvédkórház orvos igazgatója a vizsgálatok után. A harmadik sérült tegnapelőtt este érkezett meg, őt mentőautóval hozták haza – a 30 év körüli férfinél csonttörést, szalagsérülést és kisfokú égési sérülést állapítottak meg. Mindhárman egyébként maguknál vannak és kommunikálnak. A negyedik sérült tegnap érkezett haza, ugyancsak repülővel.

Nemzeti gyásznap, félárbócon a lobogó

Felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót a buszbaleset áldozataiért elrendelt nemzeti gyásznapon tegnap az Országház előtt. A Kossuth Lajos téri megemlékezésen részt vett Áder János államfő, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Orbán Viktor kormányfő is, valamint miniszterek, kormánypárti, ellenzéki politikusok. A megemlékezésen a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói és tanárai közül is sokan megjelentek. A közjogi méltóságok részvétüket fejezték ki. Országszerte az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében megemlékezést tartottak, a tanárok beszélgettek a diákokkal. Az Európai Parlament előtt is félárbócra eresztették a magyar zászlót.

Az azonosítás napokig eltarthat

Megkezdődött az áldozatok azonosítása, de nagyon lassan haladnak a szakértők, napokig is eltarthat a munka. Az olasz hatóságok a tervek szerint szerdára, de legkésőbb csütörtökre befejezik a holttestek azonosítását – ezt nyilatkozta a Moszkvában tartózkodó Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az olasz hatóságok a halálos áldozatoktól vett DNS-mintákat hétfőn Milánóba küldték. Olyan eset is volt, hogy fogászati vagy más röntgenkép is rendelkezésre állt, ami meggyorsította az azonosítási folyamatot. A két válságos állapotban lévő sérültet mindeddig nem sikerült azonosítani. Róluk mindössze annyit lehet tudni, hogy felnőttek. A 16 halott többsége valószínűleg diák.

Címkék#Hírkereső
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!