Hírek

2017.01.30. 08:17

„Nem akarom elbízni magam”

Tenki Réka képes egy filmért a haját is levágatni, de előadás után már az öltözőben tudja hagyni a karaktert.

Fábos Erika

A világ egyik leghíresebb és legismertebb filmes szaklapja, a Variety szerint Tenki Réka a legjobb 10 európai filmes tehetség egyike. A színésznő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjében nyújtott alakításával vívta ki az amerikai magazin figyelmét. Az alkotás az idei Berlinalén versenyez.

– Hogyan „működik” egy ilyen horderejű döntés, és hogyan jut az érintett tudomására? Értesítették előre, vagy ön is csak az újságból tudta meg, hogy szerepel a Variety top 10-es listáján?

– A magazin készített velem egy interjút, majd utána kértek egy önéletrajzot is, de nem sejtettem, miért. Konkrétan úgy tudtam meg, hogy felhívott Debreczeni Éva barátnőm, és ő mondta, hogy most olvasta egy hírportálon. Alig mertem elhinni, aztán én is rácsavarodtam a netre és láttam, hogy tényleg.

– Átélni azt, hogy a Variety listáján lenni igazi szakmai világhír és reklám? Hiszen ez olyan, mintha feladtak volna Tenki Rékáról egy hatalmas hirdetést, amit a legkomolyabb helyeken látnak.

– Igen, és alig hiszem el. Az ember persze mindig álmodozik. Amikor láttam egy filmet, ami nagyon tetszett, amit igazán szeretek, utána sokszor elképzeltem, milyen lenne szerepelni benne, istenem! Reálisabb hangulatban persze esélyét sem láttam, hogy egy ilyen igazi gigantikus moziba bekerülhessek.

– Elárulja, milyenek azok az álomfilmek?

– Például a Micsoda nő! Julia Robertssel vagy Az ének az esőben, vagy az Anna Karenina.

– Ezek mind „hosszú hajú” szereplős szerepek. Újra növeszti is a haját. Jobb így, mint röviden?

– Most a vállamig ér, ez már valami, egy évem van benne, alig vártam.

– Ezek szerint ön nem egy rövid hajú karakter. Tényleg ennyire hiányzott?

– Nagyon! Miután levágattam, pár napig úgy éreztem, hogy a hajamban volt az erőm. Rájöttem, olyannyira hosszú hajú nő vagyok, hogy tulajdonképpen át sem éltem igazán, hogy rövid a hajam. Nem is emlékszem magamra rövid hajjal, pedig gyermekkoromban volt ilyen. Még pár hónapja is előfordult, hogy megkérdezte egy drogériában a pénztáros, hogy ezek a nagy hajcsavarók hozzám tartoznak-e, mire mondtam, persze, miért, mire azt felelte, mert azt hosszú hajhoz szokták – és akkor rájöttem, hogy tényleg, nekem most rövid a hajam.

– Mégsem sajnálta levágni?

– Nem. Mielőtt elkezdtük a Budapest noir című film forgatását, felvetődött, hogy egy rövid frizura kell a Krisztina szerepéhez, és úgy gondoltam, hogy klassz lenne saját hajból megoldani 1936-ot. Ezért a munkáért megérte. Szeretem, amikor ennyire át lehet alakulni, amikor ilyen értelemben is teljesen átadhatom magamnak a feladatnak. Ebből a szempontból egyébként hatalmas élmény volt a Budapest noir: korabeli autók, macskaköves utcák, csodás eredeti ruhák, kézzel készített harisnyakötők, engem ez teljesen elvarázsol. Szó szerint. Úgy éreztem, hogy ez az erős korhű képi megjelenítés életre hívta azt a kort, ott vagyok benne, már csak annyi a dolgom, hogy játszom.

– Ez, mondjuk, egy gyorsan megszerethető, békebeli, igazi „játszós” krimi, de olyankor hogy tud átlényegülni, amikor egy sérült gyerek elvesztését kell színpadra vinni, akit hétévesen temet el az édesanyja, mint az Egyasszony monodrámában?

– Színészként megtanuljuk kezelni a szerepeinket, főleg, ha ilyen komoly témáról van szó. Én is megtanultam, hogyan ne menjek rá, ebben nagy segítségemre volt a rendezőnk Paczolay Béla, de a cél és az, amiről beszélni akarunk ebben a darabban, mindennél fontosabb, és át is segít minden nehézségen.

– Mi benne a pozitív üzenet?

- Az, hogy tragédiákon túl is van élet, hogy meg lehet tanulni ezekkel is, ezek ellenére is, bátran élni tovább az életet. És ez legtöbbször nem erő, hanem a saját döntésünk kérdése. A szerzőnek, Péterfy-Novák Évának, aki elénk tárta saját történetét, azóta van két egészséges, felnőtt gyermeke,  boldog házasságban él és sikeres a munkájában, szerintem ez erőt tud adni másnak és van értelme beszélni róla.

– Önnek mi a módszere, amivel le tud tenni előadás után egy ilyen drámai szerepet?

– Rájöttem, hogy a próbafolyamatot kell jól kihasználni, akkor sokkal könnyebb utána. Akkor nagyon hagyom, hogy hasson rám, az Egyasszonyban is voltak hosszú sírógörcseim és iszonyú fájdalmak, amíg próbáltunk. Aztán beépült, és onnantól már jobb, lelkileg nem terhel és nem nyomaszt a szerep.

– Most az Örkényben éppen Mását játszik a Három nővérben. A klasszikus, vagy inkább a kortárs, modern színházat érzi közelebb magához?

– Korábban azt hittem, hogy inkább a klasszikus dolgok érdekelnek, hogy az az én karakterem. Azóta rájöttem, mindegy, hogy modern vagy klasszikus, csak a történet ereje számít, és sokkal meghatározóbb a rendező vagy a partner, mint maga a szerep. De az is tud élmény lenni. Február végén kerül képernyőre a Duna Televízióban a Csak színház és más semmi második évada, amelyben egy elviselhetetlen és gonosz nőt, egy jelmeztervezőt játszom, akit mindenki utál. Epizódszerep, de egyszerűen imádtam.

– Szakmailag csupa nagyon elismert színházban dolgozott eddig. A Katona József után jött a Nemzeti, most pedig az Örkénybe szerződött. Hol, mit tanult?

– A Katona az a gyökereket jelenti, a lényeget. Életre szóló alapokkal indultam el onnan, ezek a legnehezebb helyzetekben is ösztönösen jönnek elő belőlem munka közben. A Nemzetiben azt tanultam meg, hogy milyen az, szárnyakat kapni a szeretettől, hogy milyen, amikor biztos az ember magában, de azt is, hogy bármennyire ideálisak is a körülmények és kiváló közösség egy társulat, a munkában rettenetesen el lehet fáradni és el lehet használódni. Most, az Örkényben főleg azt tanulom, hogyan legyek úgy társulati tag, hogy közben anya is vagyok. Egy váltás mindig rengeteg tapasztalattal jár, és nagyobb tudatosságra törekszem ilyen szinten, hogy ugyanazokat a hibákat a következő helyen már ne kövessem el újra.

– Az Örkény új korszak is? Arra vágyott, hogy anyaként már ne a korábbi helyzetbe lépjen vissza, hanem tiszta lappal valami másba kezdjen?

– Bizonyos helyzetekben úgy érzem, hogy mennem kell, mert elfogyott a lendület, és akkor megyek. Most is új impulzusokra vágytam, rám jól hat, ha bizonyítanom kell, ha új emberek vesznek körül, ez inspirál. Se túl keveset, se túl sokat nem akartam dolgozni, és Mácsai Pál partner volt abban, hogy anyaként olyan munkarendem legyen, amiben egyensúlyban lehet bennem a színésznő és az édesanya. Luca még nagyon kicsi, minél többet szeretnék vele lenni, de vágytam már munkára is.

– Másként működik színésznőként, mióta gyereke született?

– Igen. Fegyelmezettebb lettem. Luca születése előtt nagyon a saját ritmusom szerint éltem, gyakorlatilag mindent a munkáim határoztak meg, úgy tologattam a dolgokat, ahogy nekem jólesett. Amióta anya vagyok, sokkal sűrűbbek a hétköznapok, ehhez jól kell sakkoznom az időmmel és az erőmmel is. Megtanultam, hogy csak az számít és az van, ahol éppen vagyok. Délelőtt a színház, kettőtől pedig Luca, és ahhoz, hogy vele olyan minőségben tölthessem az időmet, amit megérdemel, és a lényegi dolgokról ne maradjak le vele kapcsolatban, a próbán nagyon koncentráltnak kell lennem. Ez a praktikus része, az meg az érzelmi, hogy amióta anya vagyok, még érzékenyebb lettem. Múltkor például a Tarzan zenéje szólt és a majommama énekén kezdtem el sírni, annyira meghatódtam. Luca nem is értette, mi történik, jött egyből, hogy vigasztaljon.

– A családjuk eléggé meg van fertőzve a színházzal. A nagymamája öltöztető volt, az édesapja és a nagybátyja ügyelő, a nagynénje fodrász az Operában. A húga is színésznő lett. Ebből következett, hogy nem is gondolt másra?

– Teljesen egészséges szinten volt ez nálunk. Nem élt betegesen a színház bűvöletében a család. Nekem akkor jutott eszembe, hogy ez esetleg hatott rám a pályaválasztáskor, amikor már színésznőként elkezdték ezt kérdezgetni tőlem. Suli után be lehetett menni a színházba, ami egy jó hely volt, biztonságos, érdekes, szerettünk ott lenni. Ennyi. Sosem volt az az érzésem, hogy megfertőzött az a világ, és tűzön-vízen át színésznő leszek. Német–dráma tagozatos gimnáziumba jártam, és mint általában a drámatagozatokon, szinte mindenki megpróbálta a színművészetit. Én is. Gondoltam, hogy ez a felvételi úgy is korábban van, mint az összes többi, elmegyek, ha nem sikerül, megyek máshova.

Névjegy:

1986-ban született Debrecenben. 2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában. 2008 és 2012 között a Katona József Színház társulatának tagja. 2012 és 2015 között a Nemzeti Színház tagja. 2016-tól az Örkény István Színházhoz szerződött. 2009-ben a legígéretesebb pályakezdő díjat ítélték oda neki. 2012-ben A Barbárokban nyújtott alakításával elnyerte a POSZT legjobb színésznő minősítését és a Színikritikusok Díját is megkapta ezért a szerepért. 2013-ban az Amphitryonban nyújtott alakításáért a POSZT-on a legjobb 30 év alatti színésznőnek választották. 2016-ban a Színikritikusok Díját kapta a legjobb női főszereplő kategóriában az Egyasszony című monodráma előadójaként. Férje Csányi Sándor színész. Egy gyermekük van, Luca.

Címkék#Hírkereső
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!