Hírek

2017.04.06. 07:44

Diplomáciai háború Soros egyeteme miatt

Mindössze néhány főt sikerült mozgósítani a fővárosi hídlezáráshoz, amivel a magukat civilnek nevező szervezők a Soros-egyetem mellett tüntettek volna. Közben folyik a diplomáciai üzengetés a kormány és a tiltakozók között.

MW Központi Szerkesztőség

Jelentős létszámú civil tiltakozást jelentettek be különböző szervezetek, miután kedden a parlament elfogadta a felsőoktatási törvény módosítását, ami megszüntette George Soros amerikai milliárdos budapesti egyetemének a versenyelőnyét. A magukat civilnek nevező szervezők a fővárosi hidak lezárását jelentették be, ám a tiltakozás kudarcba fulladt, miután mindössze 4 személy jelent meg reggel a Szabadság hídnál. Ezt követően újabb felhívást tettek közzé, amelyben az Erzsébet híd lezárására hívtak föl, de oda is csak 7 demonstráló ment el. Ők az úttest egyik felét megpróbálták lezárni, de a rendőrség hamar véget vetett a törvénytelen kezdeményezésnek. Személyi sérülés nem történt, a rendőrök öt emberrel szemben szabálysértési feljelentéssel éltek.


Nemzetközi szinten viszont továbbra is jelentős tiltakozás kíséri a jogszabály-módosítást. A bírálók szerint a kormány ellehetetleníti George Soros kampuszát, a CEU-t. „Mélységesen aggasztja az Európai Bizottságot a magyar felsőoktatási törvény módosítása” – közölte Carlos Moedas kutatásért, innovációért és tudományért felelős EU-biztos. Hozzátette: az intézménynek rendkívül fontos szerepe van a magyar akadémiai életben. Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakció­jának vezetője szerint a parlamentnek reagálnia kell az EU alapértékei ellen indított „súlyos magyar támadásokra”.

A német kormány „nagy aggodalommal” tekint a magyar felsőoktatási törvény gyorsított eljárásban elfogadott módosítására. Ezt már Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivő mondta. Hozzátette: „Németország nagy figyelemmel fogja követni” a törvénymódosítással kapcsolatos fejleményeket.

A magyar kormány sajnálattal látja, hogy Soros hazugságai a német kormányt is meg tudják téveszteni – reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő Ulrike Demmer szavaira. Megerősítette, a jogszabály-módosításnak az volt a célja, hogy felszámolja azokat a szabálytalanságokat, amelyeket az Oktatási Hivatal vizsgálata feltárt.

Megszüntették azt a kivételezést, amely indokolatlan előnyöket adott egyes egyetemeknek, hátrányos helyzetbe hozva a többit. Az új szabályozás nem tartalmaz teljesíthetetlen feltételeket – jelentette ki. Elmondta: nyitottak az amerikai féllel a tárgyalásokra, hogy miként lehet megfelelni a kritériumoknak. A kijelentés „különösen érdekes” egy olyan kormány helyettes szóvivője szájából, amelynek országában a tartományi oktatási szabályokat megvizsgálva alapvető kérdések vetődnének fel arról, ott működhetne-e egyáltalán Soros György-féle egyetem – jegyezte meg Kovács Zoltán.

Címkék#Hírkereső
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!