Kék hírek, bulvár

2006.12.28. 11:49

A buszmegállót bontotta

Balatonbogláron a buszmegálló alumínium tetőszerkezetét próbálták ellopni, míg Pamukon nagyobb mennyiségű fát akartak szerezni a tolvajok. Mindkét esetben időben érkeztek a rendőrök.

Sonline

Egy buszmegálló alumíniumszerkezetét bontotta egy fémtolvaj Balatonbogláron szerdán, az esti órákban. Az alumínium tetőszerkezetet a helyi férfi összehalítgatva próbálta az autójába bepakolni, de a balatonlellei rendőrök egy telefonhívás során értesültek az esetről, és a helyszínen elfogták a menekülni próbáló 27 éves elkövetőt. A próbálkozó tolvajt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetésé; az eljárás során szabadlábon védekezik.

Szintén állampolgári bejelentést követően fogtak el a járőrök Pamuk határában azt a három férfit, akik már traktorra rakták az általuk illegálisan kivágott fát. A somogyjádi és a két mezőcsokonyai elkövetőt a fonyódi nyomozók hallgatták ki gyanúsítottként, a fakitermeléshez használt eszközök is lefoglalták. Az elkövetők beismerő vallomást tettek, ők is szabadlábon védekezhetnek.
 

Ezek is érdekelhetik