Kék hírek, bulvár

2007.09.12. 17:25

Vascsővel ütötték a süketnéma férfit

Három napon belül három rablás történt augusztusban Kaposváron; a rendőrök gőzerővel dolgoztak az ügyek felgöngyölítésén.

Harsányi Miklós

– Egy középkorú férfit ütöttek le a Füredi úton – idézte fel az első rablást Hegedűs János százados, a kaposvári rendőrkapitányság csoportvezetője a szerdai sajtótájékoztatón. Megtudtuk: az illető előzőleg egy közeli kocsmában ivott, s tízezreket szórt a játékgépbe. Két férfi felfigyelt rá, majd követni kezdték a hazafelé tartó áldozatot. Az egyik tettes meglökte, a társa pedig pedig elemelte a bokorba zuhant illető mobilját, iratait és pénzét. A rabló zsákmánya közel 20 ezer forint volt.
Nyolc nap alatt felgöngyölítették az ügyet; bilincs kattant a 22 éves, többszörösan büntetett előéletű férfi kezén, társa időközben beismerő vallomást tett.

Egy hölgyet a színházparkban raboltak ki – legalábbis a sértett ezt állította, amikor betelefonált a rendőrségre. Vallomásában azonban több minden nem stimmelt. A zsaruk nyomoztak, ám két hétnyi kutatómunka után kiderült: senki nem szedte el a nő táskáját. A hölgynek idegösszeomlása volt, pszichiátriai kezelés alatt állt, s össze-vissza válaszolt a nyomozók kérdéseire. A tájékoztatón elhangzott: a valótlan bejelentés nem marad következmény nélkül. Hamis tanúzás miatt fordul a nyomozó ügyészséghez a rendőrség.

– Vascsővel ütötték egy süketnéma férfi fejét, aki a Kanizsai úti fabódéban él – számoltak be a harmadik, nagy port kavaró rablás részleteiről. Egy nő és egy férfi szabadította meg értékeitől – televíziótól, s némi készpénztől – az illetőt. A támadó duót még nem kapták el, a nyomozás javában tart. Annyi bizonyos, hogy nem a Füredi úti tettes járt ott. A személyleírás ugyanis nem illik rá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!