Egymást tüzelik a romák

Annyi mindenesetre biztos: az új polgármester egy év alatt sok haragost szerzett a romák között. Érkezésünk hírére szinte egy kisebb falugyűlés jött össze az egyik háznál.

– Cigányellenes lett, ellenünk fordult a polgármester – koppannak a vádak. – Mi, cigányok csináltunk vezetőt belőle, mi is buktatjuk meg, ha kell. Ígért fűt-fát, aztán semmi sem lett belőle – így egy helyi férfiú. – Állandóan azzal jön, hogy menjünk dolgozni napszámba! – ragadja magához a szót egy fiatalasszony. – Mintha nem tudná, hogy mi is azt szeretnénk. Nehogy azt gondolja bárki, hogy 20-30 ezer forintos segélyen élni az maga a mennyország. Csakhogy a cigány senkinek sem kell! Hiszen még a magyaroknak sincs elég munkahely.

Alaptalanul megvont segélyekről beszélnek az emberek, meg nyári ételosztásról, ahonnét elzavarták a cigány gyerekeket. Többen állítják: a polgármester a barátainak, rokonainak osztogatja a közcélú-közhasznú munkát, s a fél falu látta, ahogy maga vitte a brigádjának a söröket.

– Engem azzal támadott le a munkahelyemen, hogy ellene tüzelem a többieket – mondja Pfeifer Sándor. – Hazaküldött a munkából, elvette a megélhetésemet. Az nem zavarja, ha mások részegen dolgoznak. Én, aki sosem iszom, szálka lettem a szemében, pedig egyetlen szóval sem bántottam.

– Még ha szidta volna is, akkor sem ez a megoldás – kel a fiatal férfi védelmére az élettársa. – Elvenni a megélhetését valakinek azért, mert esetleg más a véleménye, mint a polgármesternek? Nem diktatúrában élünk!

Egy másik fiatalasszony azt kifogásolja, hogy a falu első embere sosem ér rá velük foglalkozni. – Három gyerekkel egy düledező házban lakom, ami nem is a miénk – mondja  Györkös Klára. – Építkezni akarok és szeretnék önkormányzati telket vásárolni. Tudjuk, hogy van ilyen a faluban, mégis azt mondta a szemembe: nem tud róla, hogy lenne.

– A faluban azt beszélik, hogy én állok az aláírásgyűjtés mögött – veszi át a szót a panaszkodóktól Pápai Krisztina. – Azt pletykálják rólam, hogy a korábbi polgármester támogatásával gyűjtöm az aláírásokat, mert én akarok polgármester lenni. Ezért a polgármester köre kiközösített. Az utcán elmondanak mindennek, a polgármester pedig nem hallgat meg. Higgye el: ha gondom van a polgármesterrel, azt a szemébe mondom. Valaki ellenünk hangolja, pletykákkal tömi a fejét és ő feltétel nélkül elhiszi, ahelyett, hogy utána járna, megkérdezné az embereket.

Néhány házzal arrébb a helyi cigányönkormányzat elnöke vár bennünket. A férfit békeszerető, kompromisszumkereső embernek tartják a faluban, véleményére adnak a többiek. – Én jóban vagyok a polgármesterrel, de meg kell mondjam, hogy az elégedetlenkedőknek igazuk van – mondja Pfeifer Vendel. – Megelőzhető lett volna ez a háborúság, ha időben tiszta vizet önt a pohárba. Hallgatta volna meg a panaszokat, és válaszolt volna rájuk. Nem kellett volna hagyni, hogy így elmérgesedjen a helyzet. De egy év alatt egyetlen falugyűlést sem tartott.

Kolics Gábor polgármester azt mondja: ami jár, azt mindenki megkapja Heresznyén, sőt még annál többet is. – Úgy érzem, nem tettem semmi olyat, amiért ilyen támadást érdemelnék – így a fiatalember. – Csupán azt igyekszem megértetni az emberekkel, hogy az önkormányzat nem fejőstehén. Országszerte egyre nehezebb az élet, az emberek feje felett összecsapnak a hullámok mindenütt. Heresznyén is emiatt tetőznek az indulatok. Valakit okolni kell a nehézségekért, ki kell önteniük a keserűségüket. Valóban ideje, hogy beszéljünk. A legtöbb panaszból, kifogásból ugyanis azt látom, hogy a reklamálók nem ismerik a hátteret, félinformációik vannak az eseményekről. Az év végén ezért mindenképpen tartunk egy közmeghallgatást.

A falu első embere elmondta: őt is foglalkoztatja az aláírásgyűjtésről indult szóbeszéd. – Idős heresznyeiektől tudom, ismeretlen telefonálók, állítólag tévések többüknél érdeklődtek a helyi állapotokról, és arra buzdították őket, hogy kezdjenek aláírásgyűjtésbe ellenem. Valószínűleg a rendőrséghez fordulok, hogy segítsenek kideríteni: ki szítja az ellentéteket a faluban.