Kék hírek, bulvár

2009.01.23. 16:04

Traffipaxerdő: Somogyban 40 helyszínt jelöltek ki

Traffipaxoktól fog hemzsegni Somogy, ha a szakemberek terve valóra válik. Úgy tudjuk, országosan 600 darab fixtelepítésű sebességellenőrző-készüléket akar telepíteni a rendőrség. A tervek szerint 2009-től 2011-ig építenék ki a rendszert. Évente 200-200 készüléket helyeznének ki.

Harsányi Miklós

Értesülésünk szerint Somogyban 40 helyszínt jelöltek ki a közlekedési rendőrök, ahol közlekedésbiztonsági és baleseti szempontok miatt szükség lenne a fixtelepítésű traffipaxokra.



Az összes rendőrkapitányság illetékességi területén több berendezést állítanának fel. Kaposváron például a 67-es út és a Táncsics Mihály, illetve a 67-es út és a Nádor utcai kereszteződésénél, s a Dombóvári úton. Ezen kívül Siófokon, Balatonlellén, Balatonbogláron, Balatonkeresztúron, Marcaliban, Nagyatádon és az M7-es autópálya több pontján is elhelyeznének egy-egy mérőműszert. Fontos tudni: 40 somogyi helyszínt jelöltek ki megyénkben, ám korántsem biztos, hogy ennyi település kap készüléket.

Kulcsár Tibor alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője kérdésünkre pénteken elmondta: jelenleg a Kaposvári Egyetem előtt, Kőröshegyen, valamint a 7-es úton Balatonföldváron és Balatonszárszón található fix sebességmérő.
– Szerintem minél több új készülék kerülne Somogyban, egészen bizonyos, hogy javulna a közlekedésbiztonsági helyzet – emelte ki az alezredes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!