Kék hírek, bulvár

2010.01.11. 13:54

Halál a börtönben: a rab mellén taposott az őrmester

Tíz ember ül majd a vádlottak padján, köztük egy, aki kiosztotta a halálos ütéseket a kaposvári börtönben.

Jakab Edit

Tíz ember ellen emelt vádat a Kaposvári Katonai Ügyészség a tavaly a börtönben történt haláleset ügyében. Köztük van börtön egykori parancsnoka is.

Tavaly február elején a kaposvári kórházban rejtélyes körülmények között meghalt egy 56 éves férfi, akit a börtönből szállítottak át súlyos sérülésekkel. A nagy visszhangot kiváltó ügyben egymást követték a váratlan fordulatok.

Először úgy szóltak a hírek, hogy a fogva tartott férfit súlyosan bántalmazták a börtönben. Aztán a parancsnok azt nyilatkozta: már sérülten került a büntetés-végrehajtási intézetbe a férfi. Nem sokkal később egy ismeretlen személy nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amely egyértelművé tette: mégis a börtönben történtek a halálos ütések. A katonai ügyészség áprilisban őrizetbe vett két börtönőrt – ők úgy tudtak rövid időn belül kikerülni a rácsok mögül, hogy leszereltek, így katonai bűncselekményekkel nem lehetett őket gyanúsítani.

Több mint fél éve, hogy csend övezte a rejtélyes ügyet. Az ügyészség közben gyanúsítottakat, tanúkat hallgatott meg, s hosszú idő telt el, míg elkészültek a szakértői vélemények.

Bögöly Gyula alezredes, a katonai ügyészség helyettes vezetője hétfőn arról számolt be: az ügyben elkészült a vádirat, amelyet a bíróságnak is megküldtek már. Tíz vádlottja van az ügynek.

Hogy mi történhetett pontosan a börtön kapui mögött? Az 56 éves német-magyar állampolgárságú férfit fegyvercsempészet miatt vitték be. Muzeális fegyvereket gyűjtött ugyanis, de nem tudott beszámolni az eredetükről, hogyan hozta be azokat az országba. Nem működőképes fegyverekről volt szó, így a férfi nem értette az ellene folyó eljárást. Amikor átvitték a rendőrségről a börtönbe, mindvégig zavartan viselkedett, nemtetszésének adott hangot. Nem akart a zárkában maradni, folyamatosan hangoskodott és különböző tárgyakkal ütötte, kaparta a zárka ajtaját.

A vád szerint január 24-én délelőtt a biztonsági ellenőrzés során a negyedrendű vádlott a viselkedése miatt ráuszította a kutyát a fogvatartottra, aki a földre esett, a kutya a szájkosárral többször megütötte. Ezt követően egy másik őr – a harmadrendű vádlott – be akart menni a zárkába, a fogvatartott székkel támadt rá. Az őr rákiáltott, mire letette a széket, a börtönőr azonban megütötte, olyan erővel, hogy a férfi a földre esett.

A halálos bántalmazást a férfi másnap szenvedte el. Az ügy elsőrendű vádlottja, egy őrmester szolgálatváltás után létszámellenőrzést végzett. Tudva a férfi előző napi magatartásáról, rákiáltott, hogy álljon fel az ágyról. Amikor a férfi engedelmeskedett, a földre lökte, egyik lábával ráállt a mellkasára, s ahányszor a férfi fel akart állni, visszanyomta. Közben ököllel többször megütötte. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy éjszaka kómás, eszméletlen állapotba került. Hajnalban kórházba vitték, megműtötték, de kómába esett és néhány héttel később meghalt.



Azt az őrmestert, aki január 25-én a végzetes ütéseket „kimérte” az áldozatra, halált okozó testi sértéssel vádolják. A férfi nem tett vallomást. Az ügyben érintett többi vádlottat, börtönőröket, a börtön dolgozóit – akik közül legtöbben már leszereltek, néhányuk azonban még a börtönben dolgozik – egyebek mellett hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással, szolgálatban kötelességszegéssel, jelentési kötelezettség elmulasztásával vádolja az ügyészség.

A vádlottak között van az egykori börtönparancsnok is, aki ellen bűnpártolás a vád, miután feltehetően tudott a történtekről, de nem tett feljelentést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!