Kék hírek, bulvár

2010.05.26. 12:54

Tragikus lépés: ezzel a döntéssel halálra ítélik az iskolákat

Megdöbbenve vette tudomásul az autósiskolák szövetsége, hogy júliustól mégiscsak különválasztják az elméleti és a gyakorlati oktatást. Tragikus lépésnek tartják a döntést, s az áldatlan állapotokról rögtön tájékoztatni kívánják az új kormányt.

Harsányi Miklós

A változás lényege, hogy júliustól különválasztják az elméleti és a gyakorlati képzést – összegzett Kovács Sándor Lóránt, a Magyar Autósiskolák Szövetsége (MASZ) etikai bizottságának elnöke, aki egyben a Didaktika Autósiskola megyei igazgatója.

– Egy nemrég elfogadott szabály szerint az elméletnél bevezetik az e-learning, azaz a távtanulás lehetőségét – mondta a Sonline.hu-nak Kovács Sándor Lóránt. – Ez azt jelenti, hogy vélhetően igen sokan – különösen a fiatalok – majd csak ebben a formában sajátítják el a gépjárművezetéshez kapcsolódó ismereteket. Tehát nem ismerhetik meg a szakoktató személyes példáit, útmutatását, s könnyen előfordulhat, hogy csupán a száraz, lexikális tudnivalókat magolják be. Kinek jó ez? Szerintem senkinek. Az elméleti órákról nagyon hiányolnám a tanulóvezetők személyes jelenlétét.

Kovács Sándor Lóránt azt mondja: a szakmai megújulást a Magyar Autósiskolák Szövetsége is szükségesnek tartja, de nem ebben a formában. Szerinte a most kialakuló új rendszer bevezetésével autósiskolák sokaságát halálra ítélik, s ez vállalkozások tömegének csődjéhez vezethet. A somogyi szakember, aki 32 éve foglalkozik oktatással, rámutatott: az európai autósiskolák szövetségének májusi, dublini konferenciáján is kitértek a közlekedési szokások kialakításának fontosságára.

– A járművezető-képzés során az eddig hagyományos, úgynevezett passzív tanulást fel kell váltania a tanuló aktív részvételének – utalt Kovács Sándor Lóránt a külföldi konferencia megállapításaira. – Tehát nem szabad megelégedni azzal, hogy a hallgatókat ismeretek átadásával pusztán a vizsgára készítsük fel, hanem az újonnan kifejlesztett tanulóközpontú módszereket és kommunikációs technikákat kell alkalmazni. A videó, a számítástechnika, az internet mellett – és akár helyett – aktív beszélgetésekkel, érzékekre és érzelmekre ható munkával el kell érni, hogy a tanulóban tudatos felelősségérzet alakuljon ki. Ennek érdekében célokat kell meghatározni, motivációt, attitűdöket formálni. Élményt adva, érzelmeket ébresztve, készségeket és szokásokat kialakítani – húzta alá Kovács Sándor Lóránt.

Kovács Sándor Lóránt szerint a kormányrendelet nem a közlekedésbiztonságot szolgálja. Ezért – más szervezetekkel közösen – tiltakoznak a hatályba lépése ellen. Hírportálunknak egyúttal azt is jelezte: a Nemzeti Közlekedési Hatóság június elsejére tervezett fővárosi tanácskozására vélhetően nem mennek el. A nyártól hatályba lépő szabályokkal kapcsolatos aggodalmukat pedig rövidesen hivatalba lépő új kormánnyal is tudatják.

Az ügy kapcsán megkerestük a Nemzeti Közlekedési Hatóságot. Munkatársuk tájékoztatást ígért, ám estig nem reagált megkeresésünkre.

Kaotikus állapotok az oktatásban

– Az autósiskolák nem készültek fel a közelgő változásra – jegyezte meg Kovács Sándor Lóránt. Kifejtette: a jogszabály lehetőséget teremt arra, hogy egyes iskolák akár csak elméleti, vagy kizárólag gyakorlati képzéssel foglalkozhatnak. A döntés nyomán gombamód elszaporodhatnak a kis autósiskolák, s kaotikus állapot alakulhat ki az üzleti életben.



– Elszabadul a pokol – dohogott az etikai bizottság elnöke. Azzal sem értenek egyet, hogy a szakoktatók éves kötelező továbbképzését főiskolán, egyetemen kell megtartani. Eddig – idézte föl a korábbi évek tapasztalatait – kiegyensúlyozottan működött a rendszer. A témajegyzék alapján neves előadók, közlekedési szakemberek tartottak előadást. – Milyen indokkal akarnak ezen egyesek változtatni? – fűzte hozzá Kovács Sándor Lóránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!