Kék hírek, bulvár

2010.07.01. 08:34

Jussukat kérik a Brettyó földtulajdonosai

Abban maradtak: az államtitkár utána néz, van-e állami forrás erre a célra. Azóta is utána néz...

Fónai Imre

Újra egyeztetésre készül a Natúra 2000 törvény hatálya alá vont értékes belterület, a Brettyó érdekében a zamárdi polgármester. – Újjáalakulnak a minisztériumok, újak az illetékesek, s újak a reményeink is, mert a korábbi garnitúrával csak egy látszategyezségig jutottunk – mondta Csákovics Gyula.

A hetes főút és a szántódi révhez vezető út közötti területet, a Brettyót a földtulajdonosok számára is váratlanul a természetvédelmi törvény alá vonta néhány éve a hatóság, s azóta a telkek forgalomképtelenek.

– Megértem a tulajdonosok elkeseredését; egyik pillanatról a másikra értéktelenedett el a területük – így Csákovics Gyula, a zamárdi polgármester. – Amelyik ingatlan a Brettyóhoz tartozik, annak ezerötszáz forint az ára négyzetméterenként, amelyik már két méterrel odébb van, az húszezret ér. A Natúra 2000 törvénybe általában külterületeket vontak be, Zamárdiban viszont értékes, Balaton-közeli belterületről van szó, amit eredetileg idegenforgalmi célokra jelöltünk ki. Ebből már nem lesz semmi, de külföldön az a gyakorlat, hogy ilyen esetben tisztességgel kártalanítják a tulajdonosokat. Itt ez elmaradt. Három miniszterrel és egy kabinetfőnökkel tárgyaltunk, mígnem végül egy államtitkár lejött, találkozott a földtulajdonosokkal, meg is állapodtak a négyzetméterenkénti 1500 forintos vételárban, s abban maradtak: az államtitkár utána néz, van-e állami forrás erre a célra. Azóta is utána néz...



Csákovics Gyula elképzelhetőnek tartja, hogy a zömmel nádas nemzeti parki fenntartásban idővel tanösvényekkel, zöld növényekkel egy gondozott, ápolt természetvédelmi terület lehet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!