Kék hírek, bulvár

2010.09.21. 17:19

Katasztrófahelyzet: kiöntött a Rinya, tetőzött a Dráva

Két napja teljes készültségben vannak a tűzoltók és a katasztrófavédők, akinek a munkáját a helyiek is segítik.

Jeki Gabriella, Meiszterics Eszter

Homokzsákokat töltenek és cipelnek a babócsaiak: kedden kiöntött a településen a Rinya patak. A helyi erők a tűzoltóság és a katasztrófavédelem munkatársaival közösen építik a gátat: a Rinya utca utolsó tíz méterét teljesen le kell zárni a víz elől. Ez azonban nem könnyű feladat; hétfő óta dolgoznak a védekezésen, hiszen szerda reggelre ígérte a Dél-Dunántúli és Környezetvédelmi Igazgatóság (KÖVIZIG) a patak tetőzését.

– A víz két lakóházat is veszélyeztet, illetve az utca déli részén a kerteket is – tájékoztatott Zadravecz Imre, a KÖVIZIG Nagyatádi Felügyelőségének vezetője. – Ma reggel 255 centimétert mértünk a vízmércén, ami holnap akár 275 centiméterre is emelkedhet. Ez azt jelenti, hogy a májusi kritikus áradásnál is nagyobb, mintegy 20 centiméterrel magasabb lesz a vízállás az utcában.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] 1981 óta ez a legmagasabb vízállás
[/caption]
Ezerkilencszáznyolcvanegy óta ez a legmagasabb vízállás a Rinyán, amit a szakemberek mértek, ezért elkél minden segítség.

– Hétfő óta homokzsákokat építünk, a település több részén – mondta Tarlós István barcsi tűzoltóparancsnok. – Kedden a Rinya utca mellett egy másik háznál is segédkeztünk: Barcs felől érkezve az első utcánál annyi eső került a vizesárokba, hogy a víz már csak mintegy három méterre van a lakóházaktól.

A tűzoltókhoz az elmúlt napokban számtalan riasztás érkezett a barcsi kistérség több pontjáról, amelyek nagy részben az udvarokat elárasztott víz szivattyúzásáról szóltak, de több esetben dőlt fa az útra a felázott talajból, és zárta el az utak forgalmát. A napokig tartó esőzés a házak udvarát és pincéiét árasztotta el. A munkák az éjszakai órákig tartottak, a házakba sehol nem tört be a víz, így kitelepítésekre nem volt szükség.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A helyiek töltik a homkzsákokat
[/caption]
Zadravecz Imre hozzátette: Péterhidánál a település alsó részén, a malomárokban állt meg a víz, emellett az úgynevezett fekete árok, a babócsai Rinya torkolatának egy része áradt meg, ami azonban nem veszélyezteti a lakóházakat.

A patak szerdán tetőzik, aztán lassú apadásnak indul. Várhatóan a második, harmadik napon már fél méternél is nagyobb lesz az apadás.

Nagyatádnál ugyanez a vízfolyás hétfőn volt a legmagasabb 265 centiméterrel, ami 42 centiméterrel több, mint amit eddig mértek ezen a szakaszon.

Közben a Dráván kisebb árhullám vonult le, amely szerdán kora délután érte el a legmagasabb pontját.



– A Dráva mellett Somogyban végig magaspart van, ezért nem okozott problémát a hatalmas vízállás – közölte Heid Petra, a KÖVIZIG sajtószóvivője. – A többi területen töltések vannak, amiket egy uniós projekt keretében folyamatosan megerősítünk. Itt a mértékadó árvízszint érték a valaha mért legnagyobb szinthez képest egy plusz 1,2 méteres megerősítést jelent.

Elérte a Rinya a babócsai kertek alját

Több mint ötvenen ástak és cipelték a zsákokat Babócsán. Az egyik legnagyobb problémát egy családi ház mögötti árok okozta, amely teljesen megtelt vízzel. Bár korábban már a portatulajdonos jelezte a vízügyesek felé a gondot, eddig még nem sikerült mélyíteni az árkot, a beszámolók szerint legalább 40-50 centimétert kellene ásni ahhoz, hogy hasonló esőzések során elkerüljék a veszélyt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!