Kék hírek, bulvár

2010.10.15. 08:02

Állami lenyúlás: népszavazás hárommillió emberért

Minden lehetséges hazai és nemzetközi fórumon fellép a Stabilitás Pénztárszövetség a befizetések állami lenyúlása ellen.

Fónai Imre

A pesti grundon az ilyesmit hívják úgy, hogy „einstand”. Így fogalmaztak a hazai magánnyugdíjpénztárakat tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség siófoki konferenciáján. Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére reagáltak, miszerint 2011 végéig az állam elvonja a magánnyugdíjpénztári befizetéseket. A szövetség népszavazás kezdeményezését fontolgatja.

Átírta az Orbán-bejelentés a magánnyugdíjpénztárak siófoki konferenciájának előre eltervezett forgatókönyvét. Hárommillió magyar munkavállaló megtakarításának a sorsa vált kétségessé – ez a vélemény vált általánossá. A valamennyi hazai magánnyugdíjpénztárat tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség sajtótájékoztatót hívott össze, ahol demonstratíve mind a nyolc pénztár vezetője kiült az újságírók elé.

Kozek András, a szövetség elnökségi tagja azt mondta: az az állami „közös kalap”, ahová a miniszterelnök bejelentése szerint novembertől a befizetések kerülnek, jelenleg nem alkalmas egyéni számlavezetésre.



– E szerint legalább tizennégy hónapon keresztül nem gyűlik tovább a befizetés hárommillió munkavállaló számláján – folytatta. – Havonta ez átlagosan tízezer forintot jelent tagonként. A jelenleg is aktívan dolgozó, adót és járulékot fizető 20 és 50 év közötti magyar állampolgárok jövőjét, időskori biztonságát teszik kockára rövid távú fiskális érdekek miatt.

Többen is arról beszéltek: várják Orbán Viktor hétfői parlamenti felszólalását a részletekről.

Aláírásgyűjtés népszavazás érdekében

Minden lehetséges hazai és nemzetközi fórumon fellépnek a befizetések állami lenyúlása ellen – áll a szövetség Siófokon megfogalmazott közleményében. Aláírásgyűjtést kezdeményeznek annak érdekében, hogy a kormány népszavazás keretében bízza az emberekre a döntést: mihez akarnak kezdeni egyéni nyugdíjmegtakarításaikkal. Ezzel együtt indítványozzák, hogy az Európai Tanács vizsgálja meg: a kormányzati intézkedések mennyiben állnak összhangban az uniós irányelvekkel.

Azt is megtudtuk: 2800 milliárd forintnyi magánvagyont kezelnek a pénztárak. Elhangzott: azt szeretnék, ha hosszú távon fennmaradna a vegyes rendszer, mert az állami rendszerbe történő visszalépés egyoldalú lehetősége könnyen a magánpénztárak végét jelentheti...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!