Kék hírek, bulvár

2011.02.24. 15:42

„Ördög bújt” az exférjbe, majdnem gyilkos és öngyilkos lett

Kevés híján megfojtotta egykori feleségét a 48 éves vádlott, aki magával is végezni akart.

Vas András

– Amikor nem ivott, normális volt, de ha igen, száz ördög bújt bele – magyarázta a bírónőnek az ötvenéves balatonszabadi asszony, aki már a tárgyalás előtt elsírta magát, amikor a folyosón a tanúkkal beszélgetve szóba került az a bizonyos tavaly májusi nap. Melyen exférje kevés híján megfojtotta egy dróttal, majd magát is felakasztotta, így vessen véget kapcsolatuknak és életüknek.

A szabolcsi férfi öt éve került össze az asszonnyal, akit néhány hónap múltán feleségül is vett, s akivel munka reményében jött a Balaton partjára, előbb Siófokra, majd Balatonszabadiba. Eleinte jól meg is voltak, a férj ugyan iszogatott – „Konyakot fröccsel, bírónő!” –, de mellette rendesen dolgozott, így megfértek egymással. A kapcsolat csak akkor fordult zsákutcába, amikor a férfi főnökétől úgy 160-180 kilónyi szőlőt kapott, melyet kipréseltetett. És melyet nekiállt meginni.

– Kicsit még forrt – ismerte el, de ez, mint az eseményekből kiderült, nem zavarta, hiszen attól kezdve hanyagolta a munkát, semmit sem tett a közösbe, párja persze kezdett ráunni, s amikor a férfi előző családjától üzenet érkezett, menjen vissza Szabolcsba, nem marasztalta, sőt, zaciba csapta fülbevalóját, csak hogy meglegyen az útiköltség.

A férj jó négy hónap múlva érkezett csak vissza Siófokra, felesége ekkorra már beadta a válókeresetet, s tavaly áprilisban a bíróság szét is választotta őket. Csakhogy ebbe a továbbra is bőszen ivó férfi nem volt képes beletörődni, állandóan hívogatta korábbi nejét – ha józan volt, csupa kedveset motyogott a készülékbe, ha nem – s erre akadt több példa –, szidta, fenyegette.
És időnként fel is kereste. Az utcán üvöltözve próbálta visszaédesgetni magához az asszonyt, aki egy májusi napon arra ébredt délutáni szunyókálásából, hogy az exférj ott ül az ágya szélén.
– Részeg volt, próbáltam elküldeni, de nem akart – mesélte a nő –, illetve kiment a házból, s szerszámok közül elővett egy harminc centis, kétélű kést, s azt üvöltözte, elvágja a torkom.
Az asszony becsapta előtte a ház ajtaját, melyet a lábával támasztott ki, a dühöngő férfi közben betörte az ajtóüveget, randalírozásának csak a kiérkező rendőrök vetettek véget.

– Féltem, mi lesz, ha kiengedik – folytatta az exfeleség, aki megpróbálta elbarikádozni a bejárati ajtót. Kevés sikerrel, éjjel ugyanis valóban megérkezett egykori párja, s egy rúgással beljebb került. Majd egy dróttal azonnal fojtogatni kezdte az asszonyt.
Akit a történetben ideérve ismét elkapott a sírógörcs, így a bírónőnek szünetet kellett elrendelnie.
– Sikerült bedugnom a két ujjam – folytatta nagy nehezen a sértett –, valahogy lefejtettem a nyakamról a hurkot, de ekkor kézzel esett nekem, s úgy fojtogatott tovább. Ekkor feladtam, s azt mondtam neki: Nem kiabálok segítségért...

Talán ez hatott, ki tudja, de a férfi abbahagyta a fojtogatást, s megpróbálta szép szóval rábírni egykori asszonyát a kapcsolat folytatására. A hatástalanság láttán öngyilkossággal kezdett fenyegetőzni, előbb a dróttal akarta megfojtani, majd egy fémpálcával összeszurkálni magát, végül felment a padlásra, s felakasztotta magát – a kiérkező rendőrök vágták le a drótról...



Az eset után – a nyomozati időszak alatt – a bíróság távoltartást rendelt el, a férjet ez azonban nem zavarta, továbbra is visszajárt az asszony házához, egyszer néhány holmit vitt magával – mivel nem mind az övé volt, így lopás miatt is vádat emeltek ellene –, máskor a nő arra érkezett haza, hogy a férfi a házban alszik. Előtte persze feltörte a zárat.
– Pihenni mentem, álmos voltam – védekezett a negyvennyolc éves vádlott, aki vallomást ugyan nem tett, de azt kijelentette, egykori felesége erősen eltúlozta a dolgokat. – Nem akartam megölni, csak rá akartam ijeszteni. Sajnos, a szív néha másként diktál, mint az ész...

Az orvos szakértő ugyanakkor megállapította, a külsérelmi nyomok alapján a fojtogatásnak komolyabb-súlyosabb következményei is lehettek volna. Ennek tükrében nem meglepő, hogy az ügyész emberölés kísérlete, zaklatás, erőszakkal, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés és lopás miatt emelt vádat az exférj ellen, aki előzetesben várja az áprilisban esedékes következő tárgyalási napot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!