Kék hírek, bulvár

2011.10.20. 15:04

Arra sem emlékezett a hajléktalan, hol szúrták le

Egy év tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönre ítélt életveszélyt okozó testi sértés miatt a megyei bíróság egy kaposvári hajléktalannőt, aki tavaly októberben egy veszekedés végén oldalba szúrta szintén fedél nélküli társát.

a.v

– Már nem haragszom – mondta a sértett a grémium előtt, majd megpróbálta rekonstruálni, mi is történt az ominózus napon. Nem ment könnyen, ugyanis saját elmondása szerint is rengeteget ivott aznap, így fordulhatott elő, hogy a rendőrségen a késelés helyszínét is rosszul nevezte meg. Szerinte a Béke-lakótelepen történt az inzultus, valójában azonban a Nostrában.

A megszúrt férfi azt is elismerte, ő kezdte a veszekedést, ám tagadta, hogy megütötte volna a vádlottat, aki korábban a barátnője volt. A tanúk viszont állították, egy bicikli kitámasztójával fejbe vágta egykori szerelmét, aki ezen begőzölve kapta fel a kést, s némi huzakodás után bele is bökte hajdani párjába.
– Láttam, hogy felkap valamit, aztán hirtelen meleget éreztem – magyarázta a sértett, aki először nem is akart nagy feneket keríteni a dolognak, ám egy idő után annyira rosszul lett, hogy egyik társa kihívta hozzá a mentőket. Az orvosi szakvélemény szerint, ha nem így történik, néhány óra múlva a férfi megfulladhatott volna saját vérében.



Mivel a vádlott elismerte a késelést, a vádhatóságnak nem volt nehéz dolga az eset bizonyításával, s az ügyész – mivel a nő már volt büntetve, s ittas állapotban szúrt – börtönt kért büntetésül. A védő viszont a sértett szerepére hivatkozott az ügyben, felháborítónak tartotta, hogy valaki hátulról egy vasdarabbal megüt egy nőt, s hirtelen felindultságnak próbálta beállítani a késelést.
A bíró végül felfüggesztett börtönre ítélte a hajléktalannőt, az ítélet ellen az ügyész fellebbezett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!