2012.02.05. 15:29
„Kabátért jöttünk, nem autóért”
Öt éve már, hogy rendszeresen hatalmas gyerekruha turkálóvá alakul a kaposvári városi sportcsarnok. A Baba Expo vasárnap is kinyitott. A megszokott nyüzsgés helyett azonban csak néhányan nézelődtek a dugig pakolt asztalok között.
– Egy kicsit túllihegte a média a hóhelyzetet – mondta Varga Tamás szervező –, ennek köszönhetően a kereskedők fele, egyharmada nem is mert elindulni. Így jóval kevesebben vagyunk. Végül is becsületből jöttünk el, nem akartuk lemondani a rendezvényt, ha már beharangoztuk. De aki eljött az nem bánta meg. Jelentős összeget tudnak a szülők megtakarítani. Babakocsik, kisbútorok esetében akár öt, tízezer forintot is. De jóval olcsóbb a gyerekruha, a használt és az új is. Az idei év első baba expójának különlegessége, a gyermek füllyukasztás.
Györki Ramóna meleg ruhát keresett hat és fél hónapos kisfiának.
– Reméljük már nem tart sokáig a tél, de azért úgy gondoltam veszünk még valami meleg ruhát – mondta. – használt is megfelel, hiszen úgy is nagyon hamar kinövi a gyermek. Egyelőre körülnézünk, válogatunk addig, amíg megtaláljuk méretben és árban a legjobbat.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Sok holmi, kevesebb érdeklődő
[/caption]
– Nem veszünk autót – jelentette ki határozottan egy apuka. – Annyi van már otthon, hogy megszámolni sem tudod!
– De apúúúú! – jött a könyörgés a nyolc év körüli fiúcskától, de az apja hajthatatlan volt: – Kabátért jöttünk, nem autóért. Éppen elég drága lesz. De ha marad pénzünk, megvesszük az autót is, csak gyere már!
A következő körben már nagy szatyor volt az apa kezében, valószínűleg megtalálták a legjobb kabátot, és az ára is olcsóbb lehetett a vártnál, mert megint csak a kisautók felé vették az irányt.
– Ezt a pirosat! – jelenette ki a srác, s boldogan kapaszkodott az apjába, miután az kifizette a háromszáz forintot a játékért.
– Rendszeresen kijövök a baba expóra – mondta a kaposvári Takács Lászlóné. – Az unokámnak szoktam itt vásárolni. Mindenképpen olcsóbb, mint a szaküzletben, és egyedi darabokat is találok. A nyolc éves unokámnak pedig már ez is számít. Nagyon határozott elképzelése van arról, hogy mi áll jól neki, és mi nem. Megpróbálok az ő ízlésének megfelelő darabokat venni. Na, ez a rózsaszín pulóver biztosan fog neki tetszeni!