Kék hírek, bulvár

2012.11.13. 11:45

Felmentették a kényszervallatással vádolt csurgói rendőröket

A Kaposvári Törvényszék szerdán felmentette a kényszervallatással megvádolt csurgói rendőröket. A bíróság bizonyítottság hiányában ejtette a vádat a zászlós, a százados és a törzsőrmester ellen, akik közül utóbbi kettő tudomásul vette az ítéletet, az elsőrendű vádlott viszont bűncselekmény hiányára, míg az ügyész mindhárom vádlott esetében a bűnösség megállapítására hivatkozva fellebbezett, így az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Vas András

A csurgó őrs három rendőrét – az iharosi körzeti megbízottként (kmb-s) dolgozó zászlóst, a csurgói alosztályvezető századost és a zákány-iharosi kmb-s törzsőrmestert – kényszervallatással és könnyű testi sértéssel vádolta meg a Kaposvári Nyomozó Ügyészség: a vádirat szerint veréssel kényszerített ki beismerő vallomást egy fiatalkorú gyanúsítottból.
A fémlopási ügyekben nyomozó rendőröknek tavaly év elején jelentették több településről, hogy egy iharosi család gyanúsítható a megszaporodott lopásokkal. A rendőrök elő is állították a família tagjait, ám azok mindent tagadtak.



A nyomozó ügyész szerint a zászlós és a százados a fiatalkorú kihallgatása során bántalmazták a gyanúsítottat: előbbi tarkón vágta, utóbbi lerúgta a székről, majd ismét a zászlós következett, aki miközben felemelte, gyomron rúgta – a fiú erre bevallotta a lopásokat. A helyszíni szemle során aztán a harmadrendű vádlott, a törzsőrmester verte és rugdosta meg, miután a vádlott ismét tagadott, és közölte vele, beviszi az erdőbe, s onnan nem jön ki élve...

A vádhatóság képviselője a perbeszédben bizonyítottnak látta a kényszervallatást, melyet szerinte a sértett és a sértetti tanúk vallomásai mellett az orvosi látleletek is alátámasztottak. Úgy vélte, ha a sértett hazudik, miért csak három rendőrt vádolt meg, s miért mindig – legalábbis nagyjából – ugyanúgy meséli el a történteket. Jelzésértékűnek vélte, hogy a fiatalkorú kihallgatásának jegyzőkönyve kétszer-háromszor hosszabb ideig készült, mint a többi, hasonló terjedelmű vallomás. A nyomozó ügyész végül felfüggesztett börtönt kért a rendőrökre, akik közül a két kmb-s ellen kötelességszegés miatt eljárás folyik a katonai bíróságon.

A védők viszont éppen a sértett és köre szavahihetőségét kérdőjelezték meg, a vallomások ellentmondásaira hívták fel a figyelmet, az időbeliségek eltéréseire hivatkoztak, s mindhárom ügyvéd kijelentette: kétséget kizáróan nem sikerült bizonyítania a vádhatóságnak védenceik bűnösségét, így felmentést kértek.

A bíróság a védőkkel értett egyet, noha elismerte, a bizonyítékok egyik köre a sértettet igazolja. A tárgyalásvezető kiemelte, voltak ugyan következetlenségek a sértetti vallomásban, ám azt leginkább apja teljesen életszerűtlen és túlzó nyilatkozata gyengítette. Emellett nem értette, hogy miért csak négy nappal az eset után ment el a család a nyomozó ügyészségre vallomást tenni. Viszont az is kiderült, a rendőri eljárás során is akadtak hibák. A bíróság végül bizonyítottság hiányában felmentette a vádlott rendőröket, a bíró indoklásból kiderült: bűnösségüket kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani. Az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!