Kék hírek, bulvár

2013.04.22. 14:11

Fatolvajok szövetsége: az erdészet fáját árulta a banda

Fatolvajok ellen emelt vádat jelentős értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett lopás kísérlete és más bűncselekmények miatt a Kaposvári Járási Ügyészség.

Vas András

A somogyszili és kaposvári férfiak tavaly májusban szövetkeztek a lopásokra, miután az elsőrendű vádlott megfigyelte, hogy a Sefag kisbárapáti és ráksi erdeiben jelentős mennyiségű fát vágatott ki. Szólt a másodrendűnek, aki magát a fa tulajdonosának kiadva 26 köbméternyi cserfát adott el 338 ezer forintért. Júniusban az elsőrendű megpróbálta ugyanezt eljátszani a harmad- és a negyedrendű vádlottal, ám utóbbinak nem sikerült elhitetnie a vevővel, hogy övé a fa, így végül a 650 ezer forintos üzlet nem köttetett meg.



Az elsőrendű vádlott ettől nem veszítette kedvét, ugyanis augusztusban Ráksiban próbálkozott ismét, ezúttal megint a másodrendűvel párban: 1,3 millió forintért adták el a sarangokba rakott fát, ám a vevő kamionját a rendőrök igazoltatták, s elkobozták tőle a kocsin lévő 63 köbméternyi, 897 ezer forint értékű árut.

A járásbíróság az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottra – akik közül előbbiek előzetesben várnak a tárgyalásra – börtönt, a negyedrendűre felfüggesztett szabadságvesztést és pártfogói felügyeletet kért a vádiratban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában