Kék hírek, bulvár

2013.06.16. 19:09

Ismét ölt az ital: hasba szúrta párját a csurgói nő

Az asszony 35 éve élt élettársi kapcsolatban párjával, akivel, miután mindketten rendszeresen ittak, meglehetősen sokat veszekedtek.

Vas András

Emberölés miatt emelt vádat egy 71 éves csurgói nő ellen a Somogy Megyei Főügyészség. Az asszony 35 éve élt élettársi kapcsolatban párjával, akivel, miután mindketten rendszeresen ittak, meglehetősen sokat veszekedtek. Tavaly november 14-én délután ismét iszogattak, s poharazás újabb vitába torkollott. Miközben a sértett a konyhában evett, meggyanúsította az asszonyt, hogy engedély nélkül vett ki pénzt a zsebéből, s abból vette az italt. A nő ekkor át akarta kutatni párja zsebeit, ám a keresés dulakodásba ment át, melynek során a vádlott felkapott egy konyhakést, s hasba szúrta a férfit. Aki bár nagyon vérzett, nem orvoshoz, hanem anyja lakására ment, ám állapota oly gyorsan romlott, hogy édesanyja kihívta a doktort, a férfi azonban elutasította, hogy kórházba szállítsák.
Éjjel viszont többször is elesett, beverte a fejét, így végül november 18-án bevitték a nagyatádi kórházba, ahol azonban hiába hajtottak végre rajta életmentő műtétet, belehalt a hasba szúrásba.



A vádirat szerint, bár ha megfelelő időben orvosi segítséget kapott volna, esetleg meg lehetett volna menteni a férfi életét, ám ez minden kétséget kizáróan nem bizonyítható. Az ügyészség a 71 éves csurgói nővel szemben végrehajtandó szabadságvesztést javasolt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!