Kék hírek, bulvár

2013.11.28. 12:00

Módszeresen agyonverték a magatehetetlen férfit a pesti ifjak

Jogaikra hivatkozva zárt tárgyalást kértek a trió tagjai, akik agyonvertek egy hajléktalant Balatonbogláron, majd egy buszsofőrre is rátámadtak.

Vas András

Ha nincs vezetőbilincs kezükön-lábukon, nem lett volna rajtuk semmi feltűnő. Az utcán fel sem pillantana az ember a két fiatal láttán: rövid haj, divatos farmer, póló és pulóver, márkás cipő, szó nélkül elmenne mellettük bárki. Ők nem mentek el a boglári hajléktalan mellett, még ha nehéz is elhinni, hogy a két vékonydongájú ifjú képes volt módszeresen agyonverni egy otthontalan, beteg embert, harmadik, a Kaposvári Törvényszék folyosóján csütörtökön reggel bilincs nélkül ácsorgó társuk pedig végignézte a gyilkosságot.



A vád szerint a budapesti ifjak – két tizennyolc éves, valamint egy fiatalkorú – tavaly novemberben egy fonyódi gyermekotthonban éltek, s az egyik nap úgy döntöttek, átruccannak Boglárra, hogy meglátogassák a helyi otthonban lakó lányismerőseiket. A randevú előtt az egyik vasútállomás környéki büfében iszogattak, majd a váróteremben megláttak egy a hideg elől menedéket kereső hajléktalant. Belekötöttek a láthatóan teljesen legyengült férfibe, előbb csak ócsárolták-mocskolták, majd ketten verni kezdték.

Előbb ököllel az arcát, majd, miután a férfi ülve maradt, előbb mellkason, majd arcon rúgták. Az otthontalan ekkor a földre zuhant, támadóiban azonban ez sem ébresztett szánalmat, tovább rugdosták, s az arcára tapostak, végül angolosan távoztak. Az összevert férfit egy később kiérkező rendőrjárőr találta meg, s bár a mentők kórházba vitték, ahol többek között agyzúzódást állapítottak meg nála, három nappal később belehalt a fellépő légzési elégtelenségbe, melyet törött bordái okoztak...

A trió tagjai a rendőr érkezésekor már a vasútállomás melletti buszmegállóban tomboltak: ököllel verték a várakozó busz elejét, aztán miután a sofőr kinyitotta az első ajtót, kérdőre vonta őket, s közölte, mivel csatak részegek, nem viszi el őket, előbb távoztak, majd visszatértek, s köpködni, rugdosni kezdték a jármű ajtaját, oldalát, s közben ordibáltak a sofőrrel, hogy szálljon le. Utóbbi ezt meg is tette, ekkor az egyik ifjú egy műanyag palackkal arcon vágta. A férfi visszamenekült a buszba, s telefonon hívta a rendőröket, eközben a társaság egyik tagja egy kővel bedobta az egyik szélvédőt – tombolásuknak csak a kiérkező járőrök tudtak véget vetni.

– A vádlottak fiatal korára tekintettek kérem a zárt tárgyalást – jelentette ki a tárgyalóban egyikük felnőtt kísérője, ami a fentiek tükrében a hallgatóság szempontjából igencsak meglepőnek tűnt. A bíróság azonban helyt adott az indítványnak, így a perből csak az ítélethirdetés lesz nyilvános, az eljárás többi részét viszont jótékony homály fedi majd.

Vélhetően arra sem kapunk így választ, mi játszódott le az ifjakban, amikor módszeresen agyonvertek egy magatehetetlen embert, hiszen elbújtak a jogaik mögé. Tavaly novemberben nem voltak ennyire szemérmesek...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!